Megható levélben búcsúzott mentorától - Bertók Lászlóra emlékezik Vörös Anna írónő

Vörös Anna a költő halálának évfordulója alkalmából tette közzé hozzá címzett írását, melyet még 2020-ban, mestere eltávoztakor vetett papírra. A szerző engedélyével ezt a visszaemlékezést közöljük. 

„Kedves Bertók Laci bácsi!

Azt hiszem, még sosem köszöntem meg, hogy nagypapám helyett nagypapámnak tekinthetem. Bár olyan sokszor felajánlotta, hogy tegezzem, mindig a magázásnál maradtam. 

Ma egyfolytában azokra a gimis évekre gondolok, amikor hetente kétszer-háromszor is a délutánt a Király utcai lakásban töltöttük irodalomról, fiatalságról, tervekről, írásokról beszélgetve. Erzsi néni, a felesége is eszembe jut, ahogy sütivel várt, vagy tettetett morgolódással almalevet hozott nekünk „még a végén kiszáradtok a sok beszélgetésben”, mondta, és megsimogatta a vállam. Amikor Budapestre kerültem, akkor pedig e-mailben, telefonon tartottuk a kapcsolatot.

Mennyi emlékem van arról, ahogy a novelláimat gondosan átolvasta, megjelölte a jó részeket felkiáltójellel, csillaggal, plusz jellel, a rosszakat pedig áthúzta, vagy kérdőjelekkel látta el. Az első ilyen szöveg átnézéskor nem mertem a szemébe nézni. És akkor azt mondta, hogy inkább álljunk meg, és kérdezett az iskoláról, a családomról. Mesélt Laci bácsi is a fiatalkoráról. Lassan kezdtem megnyílni, megbízni magában. Akkor kérdezte, hogy visszatérhetünk-e a novellámra, mert „van benne rendesen szufla”. Kérte, hogy vigyem még más írásomat is, ha van hozzá kedvem, és én beleegyeztem. Nem értem, valójában a mai napig sem, hogy miért tett bele annyi sok energiát, időt abba, hogy segítsen nekem megtalálni a hangomat. Folyton hívták valamilyen rendezvényre, díjátadóra, kiállításmegnyitóra, interjúkat készítettek vele, évente új verseskönyve jelent meg, és közben sosem mondta azt, hogy nincs rám ideje. Nem csak a novellákra, de arra is, hogy csakúgy estébe nyúlóan beszélgessünk. Laci bácsi is felolvasott nekem az új verseiből, és kérte a véleményemet. Még az „Ott mi van?” kötet címét is együtt szavaztuk meg, és aznap sokat gondolkoztunk arról, mi lehet a halál után.

Egyébként, ezt el kell mondanom, azért tényleg nagyon szigorú volt! És nagyon szeretetteljes. „Anna, én nagyon, nagyon szigorú leszek magával, de igazságos is leszek.” Amikor már jól ismertük egymást, még olyan is volt, hogy felhívott napközben, hogy elmondja, mennyire dühös erre vagy arra a szövegre, annyira rosszul sikerült. Vagy máskor Lee Annácskának becézett, ha különösen is büszke volt rám. És olyan is volt, amikor ellustultam az írással, már egy-két hónapja semmilyen szöveget nem küldtem neki. A kapuban búcsúzva azt mondta: most addig nem jöhetek, amíg nem küldök előtte novellát is. Mert nem lehet lustálkodni, írni kell, mi lesz így belőlem. Laci bácsi vett rá arra is, hogy az írásaimat küldjem el folyóiratoknak. Ez egyébként több hónapos erőfeszítése volt, mert nekem sehogyan sem akaródzott küldözgetni. „Na, és ezt is a fiókjának írta? Remek! Igazán nagyszerű kis fiók lehet…”.

Aztán az évek során sok szépirodalmi lap közölte a Vadoma szövegeket, amik megírására is Laci bácsi vett rá, ő biztatott, gondolkodott velem. Neki mondtam el először teljes őszinteséggel mindent. És ahogy meséltem, meséltetett, megint segített megtalálnom a stílusom, de ezúttal azt a hangot, amin ezeket a történeteket meg tudom írni.

És azt mondogatta, hogy azt még látni szeretné, amikor a Vadoma novellák kötetben jelennek meg. Ez sajnos tartozásom maradt. Pedig pont egy hónapja, hogy ismét elkezdtem foglalkozni azzal, hogy ezek az írások könyvben jelenjenek meg. Milyen sokszor mondogatta, hogy majd amikor a magácska könyvbemutatóján leszünk! Amikor magácska dedikál nekem!

A délutáni „egészségügyi sétái” jutnak most eszembe, amit minden nap 6 és 7 közt tett meg, a Király utcától a Barbakánig. Hogy olyankor sokszor összetalálkoztunk. Hogy az elmúlt években, ha ritkán ilyentájt Pécsett jártam, arra gondoltam, most vajon az útnak melyik részénél tart. Lesz-e rá esély, hogy összetalálkozunk.”

Azóta, mint arról nálunk is olvashattak, a Vadoma kötet meg is jelent Vörös Anna tollából. Ennek mottójául a fiatal szerző a kedvenc Bertók-verse első sorait választotta: „Időben, térben távolodni. Eltávolodni. S odakötve maradni mégis. Papírsárkány a szélben. Afféle.”