Hetvenéves lett Katzirz Béla, a pécsi kapuslegenda

– Soha nem tűnt elveszett embernek. Sem a gólvonal előtt, sem az egyetemi padokban, majd később, már ügyvédként.

– Nem is éreztem magamat annak, de azért néha más a mutatott kép, mint a valóság. Amikor először hívtak a válogatottba, még az is megfordult a fejemben, hogy el sem indulok Budapestre - merengett el az évtizedekkel korábbi eseményeken az egykori hálóőr. - Tartottam attól, hogy esetleg nem fogadnak be, bár alapját ennek nem éreztem, valamint tartottam a kudarctól is, hogy túlizgulom a lehetőséget. Aztán természetesen hamar túltettem magam félelmeimen. Nagyobb hibának éreztem volna, ha meg sem próbálom. Az idő végül is igazolta döntésem helyességét, s egészen a nemzeti együttes csapatkapitányságáig és öt évig tartó válogatottságig jutottam. Nagyon sok olyan barátot szereztem akkoriban, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.

– Lelkileg tehát nem roppant bele a feladatokba?

– Az élettől mindenki jellemzően kap esélyeket, az már más kérdés, ki mennyire tud vele élni, mennyire van szerencséje és milyen külső körülmények befolyásolják a döntéseket. Választásaink helyességét, vagy helytelenségét az idő igazolja. Igyekeztem megragadni a jó pillanatokat, s ha már „leltározok" akkor azt hiszem, hogy ez sikerült is.

– Az 1982-es labdarúgó-világbajnokságon ott lehetett, de csak közelről figyelhette a játékot.

– Mészöly Kálmán szövetségi kapitány döntése volt, hogy Mészáros Ferencnek, a Vasas akkori kapusának szavazott bizalmat. Ennek nyilvánvalóan nem örültem, de tudomásul vettem az összeállítást, s jó érzéssel töltött el, hogy résztvevője lehettem egy vb-nek. Ferivel jó barátságban voltunk, természetesen drukkoltam neki, hiszen a teljesítménye az egész csapat eredményére kihatott.

– Tudatosan készült a jogi pályára, vagy csupán belecsapott az oktatási kalandba?

– A tanulásba nem lehet csak úgy belevágni, tudni kell, hogy mit akar az ember, persze ez így van az élet minden területén. A baráti körömben, közöttük több orvossal és jogásszal, s játékostársaimmal beszélgettünk sokat arról, hogy nem érzem biztosítottnak a foci utáni életemet. Őszinte megértéssel biztattak arra, ne csak a sportban keressem a jövőmet. Hallgattam rájuk, ez nagyon jó elhatározásnak bizonyult. Mint minden kezdet, ez is nagyon nehéznek számított. Az idő múlásával azonban egyre több ismeretet és tapasztalatot szereztem, ami pillanatnyilag már jelentősen megkönnyíti a munkámat.

– Mint ahogy a fociban, úgy vélhetően a mostani szakmájában is vannak „vesztes" és „nyertes" csaták, de miképpen éli azokat?

– A sikeres meccseket érthető módon jobban viseltem régen is és most is. A vesztes „ütközetek" elgondolkodtatnak, hogy valójában sikerült e mindent megtenni egy jó eredmény eléréséhez? Persze ezen a mostani pályán rengeteget számít a tényállás.

– Milyen ételt szeretne látni a születésnapi ünnepi asztalán?

– Teljesen mindegy! Ha pirított kenyér lenne, azzal is beérném. Számomra a legfontosabb, hogy azok legyenek mellettem, akiket szeretek. A családom társaságában minden falat édes, nélkülük az egész értelmét veszítené. Szóval könnyű nekem, egy számomra jeles napra főzni. Megjegyezve, hogy ilyenkor mindig a feleségem a vezér a többiek legnagyobb megelégedésére. Ő egyébként is nagyon ismer, mivel a munkámban is jelentős szerepet vállal, mint irodavezető. Egyszerű a recept, nem kell bélszín a boldogsághoz.

Névjegy

A fővárosban, 1953. április 27-én született dr. Katzirz Béla. Hamarosan Pécsre költözött a családja, ezért a labdarúgást már a Pécsi Ércbányászban kezdte. A versenymagassága 194 centiméter volt. A Pécsi MSC-vel nyert NB II-es bajnokságot, a Magyar Népköztársasági Kupában pedig a döntőig jutott. A válogatottban 22 alkalommal védhetett. Külföldön, profiként a Sporting Lisszabonban, Portugáliában három éven keresztül mutathatta meg a képességeit. A jogi egyetemet Pécsett végezte, immár harminckét éve ügyvéd. Öt évtizede nős, két felnőtt gyermeke és három fiú unokája teszi teljessé az életét.