Embernek születtünk, nem tökéletesnek

2023.01.08. 15:26

Hogyan tanuljuk meg szeretni önmagunkat?

M. R.
 

 A közösségi média terjedése és a felgyorsult, globalizált világ hatására is egyre növekvő társadalmi elvárásokkal szembesülhetünk, az ebből fakadó nyomás nehézségeit mindannyian érezhetjük. Bár alapvető lenne, önmagunk elfogadása és szeretete számos fiatal és idősebb ember számára okoz kihívást, az állandó elégedetlenség pedig a magánéletünkre, karrierünkre is rányomhatja a bélyegét. 

Ezt a helyzetet alapul véve kíván megoldásokat, támpontokat adni Pető Dorina pszichológus, aki január 17-én, kedden este tart előadást 18 órától a Mathias Corvinus Collegium pécsi képzési központjában. A szakértő a Mélylevegő Projekt társalapítója, akit 2022-ben a Forbes 30 sikeres magyar 30 év alatt listájára választották. Dorina a budapesti MCC Vezetőképző diákja.

A beszélgetés során a „self-love”, azaz önmagunk szeretetének témakörét járják majd körbe. Mit jelent ez az összetett fogalom?

 Hogyan tanuljuk meg szeretni magunkat? Milyen jelei lehetnek az önszeretet hiányának?

 Ilyen kérdésekre is választ kaphatnak a résztvevők. Szó lesz továbbá arról is, hol húzódik a határ önmagunk szeretete és az önzőség között, illetve, hogy milyen hatással van a pozitív énkép hiánya társas kapcsolatainkra, vagy akár testi egészségünkre. 

A 2020-as alapítása óta közel 120 ezer követőt vonzó Mélylevegő Projekt pszichológiai kezdeményezés létrejöttéről, felépítéséről, alakulásáról, működéséről és projektjeiről is szó lesz. A projekt célja az ismeretterjesztés és a lelki egészség elősegítése mellett fellép a mentális betegségekkel élőket övező megbélyegzés ellen is. 2021-ben ennek keretében adták ki Elmerülő című kiadványukat. Ez a leggyakoribb mentális betegségeket, a napjainkra jellemző pszichés problémákat és a mentális egészség megőrzésének lehetőségeit mutatja be. Emellett gyakorlati tippek és tanácsok is a könyv szerves részét jelentik. A kötetben a depresszió, a szorongás vagy a pánikzavar mellett olyan kevésbé ismert, ám sokakat érintő jelenségeket is tárgyaltak, mint a mérgező pozitivitás, az imposztorszindróma, a gaslighting-effektus, vagy az érzékszervi túlterhelés. 

 

Címkék#mcc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!