Érmet hozott haza kisfiának New York-ból a vak maratonista (videó)

Maratonfutás kéz a kézben

16 éve futótársak, maratonokat beszélgetnek végig, miközben egy szalag köti össze őket. Riczu Tamás és Mód Ildikó tizedik jótékonysági futására készül, ezzel támogatják a látássérültek sportját.

Riczu Tamás 13 évesen veszítette el a látását. Retinalevállással indult el a folyamat, aminek a végén látásának 1-2 százaléka maradt meg. Ez azt jelenti, hogy az egymástól elütő felületeket meg tudja különböztetni, ami némi támpontot ad, de nem többet. Tamás történelem tanári végzettséget szerzett az ELTE-n, 20 éve nevelőtanár egy otthonban, ahol a családjukból kikerülő gyerekeknek adnak átmeneti ellátást, elsősorban szeretet és gondozást. Tamás fürdet, étkeztet, hiszen érkeznek kisgyerekek is, az iskolásokkal pedig együtt tanul. Már több száz gyerek találkozott vele hosszú pályafutása alatt.

Akiben felmerül a kérdés, hogyan lehet szinte vakon gyerekekről gondoskodni ilyen szoros tempóban és teljes körűen, erre egyszerű a válasz: „ahogy otthon”, hiszen Tamásnak van gyereke, régóta a kezében van a feladatnak ez a része.

„Amikor megkérdezi egy gyerek, hogy „a tanár bácsi nem lát”, ennyit válaszolok: „de, egy kicsit”. Az igazán nagy kérdés, hogy hová mennek tőlünk a gyerekek. A legszerencsésebb, amikor hazatérhetnek” – mondta Tamás.

Bizalmi sport

Tamás fehér bottal közlekedik, amikor gyalogosan ered útnak, viszont amikor futócipőt húz, pontosabban előtte, mindig felhívja futótársát, Mód Ildikót.

„Ildi a legfontosabb futótársam. Minden hosszú távomat vele futottam. Azonnal egymásra hangolódtunk mozgásban és emberileg is. Akkor szól, amikor irányt váltunk, fellépő következik, vagy útegyenetlenség miatt kell vigyáznom. Tudom, hogy szólni fog, ez egy bizalmi sport. Sokkal gyorsabb futó, mint én, ami szükséges ahhoz, hogy irányítani tudjon. Egy szalag végét fogom én, a másik végét ő, például egy éremét vagy más nyakba akasztható szalagot. Ez elég rugalmas ahhoz, hogy ne akadályozzon egyikünket sem. Annyira érzem a mozgását, hogy a szalagot csak váratlan dolog miatt kell használnia” – mondta Tamás.

„Engem nagyon feltölt, amikor együtt futunk. A futás önmagában is ilyen hatással van, erre erősít rá, hogy közben segítek neki sportélményt szerezni. Tomival sokat kell beszélni, érdekli, hogy hol járunk, mit látunk, milyen ruha van, azon, aki mellénk kerül. Nekem ez nem volt fura, nagyon jók ezek a beszélgetések” – mondta Ildi, aki nemrég lett angol tanárból egy magyar cég nemzetközi kapcsolatokat intéző munkatársa.

Soha nem adták fel

Tamás elmondta magáról, hogy félmaratonra van „hitelesítve”, 30 kilométertől nem kívánja magának a megerőltetést, nem szégyelli bevallani, hogy hisztis lesz. Ildi ezen a ponton lép igazán akcióba:

„Tomival nem szabad kesztyűs kézzel bánni, amit tök jól elfogadott, mert tudja, hogy fizikailag bírja, de fejben feladja egy-két-három alkalommal, ami természetes, hiszen egy maratoni közben mindenkinek eszébe jutott már, hogy jobb lenne felszállni egy buszra vagy sétálni. Ilyenkor elmondom, hogy „Nem állunk meg, nem azért jöttünk, nagyon sokan drukkolnak nekünk. A New York-i maraton különösen szép emlék, mert a nevünket kiabálták, ünnepeltek minket.”

Tamásnak az is erőt adott, hogy 4 éves fiának megígérte, érmet hoz haza a New York maratonról. Ígérete sokat segített neki, hogy teljesítse a küldetést.

Magyarországon és külföldön is remek futóversenyeken vettek részt. Legemlékezetesebb futásaik a New York-i maratonon voltak, 2016-ban és ’19-ben teljesítették együtt a távot a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS Egyesület) és az Achilles International amerikai szervezet együttműködésének köszönhetően.

Tamás részt vett a LÁSS Egyesület alapításában 16 évvel ezelőtt, hosszan sorolja, milyen élményeket szereztek együtt látássérült barátaival; a futáson kívül minden évben sítábort szerveznek Ausztriába, kerékpároznak, eveznek, vitorláznak, jógáznak. A költségeket nagyrészt a minden év decemberében megrendezett jótékonysági futással teremtik elő. Ezért fontos nekik az indulás. Tamás és Ildi egyaránt a tízedik MikuLÁSS Futására készül.

„Nagyon nagy buli, kedves a társaság, csilingelnek a mikulás sapkák csengettyűi. Házi süteményeket sütnek a szervezők, szól a zene, közös bemelegítéssel kezdődik és a befutó kapun át érünk célba” – emlékezett vissza Ildi.

„Futottunk esőben, havas esőben, fáztunk, de mindig teljesítettük a két Margitsziget-kört. Az is jó érzés, hogy ilyen hosszú ideje életképes ez a futás, mert bevételt hoz a látássérültek sportjának támogatására” – mondta Tamás.