Emlékeztünk városokban, falvakban

2022.11.01. 20:02

Csonkig égtek a gyertyák a temetőkben (Galéria)

Mindenszentek napján megteltek a temetők emlékezőkkel, akik egy mécses, virág, vagy koszorú elhelyezésével lerótták tiszteletüket szeretteik sírjainál. Volt, aki felesége, férje, gyermeke sírját látogatta meg, és emlékezett az együtt átélt örömökre, bánatokra.

Zsigmond József

Fotó: Laufer László

A mindenszentek és halottak napjára a temetőket a városok, falvak önkormányzatai nagyobb odafigyeléssel teszik rendbe, és figyelnek arra, hogy minél több helyen tudjanak parkoló helyet biztosítani a temetőkbe érkezők számára.

A pécsi köztemető környéke kedd délutánra megtelt autókkal, amint az egyik jármű kigurult, és elhagyta a parkolóhelyet, egy másodperc sem telt el, egy másik autó állt a helyére.

– Már körülbelül öt perce köröztünk itt az autónkkal, mire végre találtunk egy üres helyet, ahol leparkolhatunk – említette egy középkorú férfi, aki feleségével érkezett Budapestről Pécsre, hogy elhelyezzék koszorújukat a férfi szüleinek sírján. Mint mondta, már rég a fővárosban él, oda nősült, ott dolgozik. Pécsre csak ilyenkor jön, mivel már senkije nem él a városban, szerettei elhunytak, vagy elköltöztek innen.

A  pécsi köztemetőben mindenszentek napján délután három órakor a Szent Mihály Kápolnában ünnepi misét tartottak, négy órakor a ravatalozó előtti téren közös mécsesgyújtás volt.

– Ez egy országos akció. Tavaly indult el, ebben az időben az ország több nagyobb temetőjében egyszerre gyúlnak meg a mécsesek, így mint most minálunk

 – magyarázta egy anyuka a kislányának.

A közös mécsesgyújtás után este hat órakor a Mindenki keresztjénél tartották Pécs Megyei Jogú Város megemlékezését. A keresztnél egy fiatal egyetemista lapunknak elmondta, hogy nem tudott hazamenni Erdélybe, így itt a keresztnél gyújt gyertyát és emlékezik meg szeretteiről, akik már nincsennek az élők között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában