Negyven évre ítélt férfi áll a bíróság elé

2024.07.07. 13:40

Megölte párját és annak édesanyját, majd rájuk gyújtotta a lakást

Kedden tárgyalja a Pécsi Ítélőtábla másod fokon annak a palesztin férfinak az ügyét, aki még 2018-ban megölte párját és annak édesanyját, majd rájuk gyújtotta a lakást.

Bama.hu

A táblabíróság közölte: az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék által megállapított tényállás szerint a palesztin származású, izraeli állampolgárságú vádlott és az egyik sértett Németországban ismerkedtek meg, közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki. Kapcsolatuk nem volt teljesen harmonikus, elsősorban a vádlott féltékenysége és lobbanékony természete miatt, a sértettet édesanyja (a másik sértett) óvta is a kapcsolattól – tették hozzá.

megölte, ítélőtábla, gyilkosság
Megölte párját és annak édesanyját, negyven évre ítélt férfi áll a bíróság elé / A kép illusztráció
Fotó: Chokniti-Studio / Forrás: Shutterstock

Mint ismertették, 2018. október 20-ról 21-re virradó éjszakát a vádlott és a sértett, a sértett és édesanyja által bérelt lakásban – egyik szobában az anya, másikban a lánya és a vádlott – töltötték. Valamikor a hajnali órákban a vádlott pontosan már meg nem állapítható okból előbb az alvó anya, majd lánya orr-, és szájnyílását valamilyen puha anyaggal befogta, melynek következtében a sértettek eszméletüket vesztették és néhány percen belül meghaltak.

Ezután – folytatták - a vádlott mindkét szobában tüzet gyújtott, majd az egyik szoba erkélyére ment, ahol angolul segítségért kiabált. A környéken lakók értesítették a tűzoltóságot és a mentőket. A vádlottat kimentették az erkélyről és kórházba szállították, október 22-én a kórházból elbocsátották, majd még aznap Belgrádból Izraelbe utazott, ahol az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján 2021-ben fogták el az izraeli hatóságok, letartóztatták és Magyarországra szállították.

A Kaposvári Törvényszék a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 40 év után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat az ellene közveszélyokozás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A táblabíróság jelezte, hogy az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, míg az ügyész a vádlott bűnösségének közveszélyokozás bűntettében történő megállapítása miatt is és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása végett jelentett be fellebbezést. A palesztin férfi kedden 9 órakor áll a másodfokú bíróság elé.

Vesztegetési ügyet is tárgyalnak

A Pécsi Ítélőtábla kedden délután egy vesztegetési ügyet is tárgyal. Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék megállapítása szerint az elsőrendű vádlott szülész-nőgyógyász orvosként dolgozott, a másodrendű vádlott az asszisztense volt. Az elsőrendű vádlott rendszeresen a vármegyei kórházban, járóbeteg ellátás keretében végezte el a magánrendelőjébe járó pácienseinek ultrahangos vizsgálatát, amelyért alkalmanként 15 ezer forintot kért és fogadott el. Arra, hogy magánbetegei ellátásához a kórház eszközeit és berendezéseit használja engedéllyel nem rendelkezett. Asszisztense – bár a kórházzal jogviszonyban nem állt – a vizsgálatoknál segédkezett az elsőrendű vádlottnak, illetve a pénzek átvételében is közreműködött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában