Elvonult az ár

3 órája

Szerdán hajnalban újraindul a kompközlekedés Mohácsnál

Szerdán hajnali öt órától újra menetrend szerint közlekedik Mohácsnál a komp. A Sziget nevű hajó szervizelése még tart, így a kisebb befogadóképességű kompot használhatják az átkelni szándékozók.

Máté Balázs (Mohácsi Újság.hu)

Fotó: Löffler Péter

Tovább csökkent a Duna vízszintje Mohácsnál, így szerdától újraindulhat a kompközlekedés.

Tízévente kötelező elvégeztetni a kompok úgynevezett parti szemléjét, ami azt jelenti, hogy a hajókat ki kell emelni a vízből, hogy tüzetesen átvizsgálhassák őket a szakemberek. Ez most a Sziget nevű hajónál vált esedékessé, ezért a jóval kisebb Liget jár a város két partja között.

A hajó azonban nem minden esetben tudja fogadni azokat, akik egy-egy menetrend szerinti járattal igyekeznek elérni úti céljukat. Az üzemeltető ezért plusz kompjáratokat kénytelen beiktatni, aminek következtében előfordul, hogy a  menetrend szerinti járatok némi késéssel indulnak csak. Ezért arra kérik az érintetteket, az átmeneti időszakban a megszokotthoz képest valamivel előbb induljanak el azokhoz a járatokhoz, amelyeket szeretnének igénybe venni.

A 10 tonnánál nagyobb össztömegű járműveket a komp nem szállítja.

A kishajó október 1-jén (kedden) egész nap menetrend szerint, október 2-án (szerda) este 19:30-tól az éjszakás menetrend szerint szállítja az átkelőket.

Menetjegyek vásárlására nappal a parti pénztárakban, éjszaka a kishajó személyzeténél van lehetőség.

A Sziget nevű komp várhatóan novemberben állhat ismét forgalomba.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!