Egy postás munkáját nem lehet csak a hatékonyság szerint megítélni

Idestova harminc évvel ezelőtt is lehet már, hogy finn barátom arra szánta rá magát, hogy képeslappal szerez számomra meglepetést. Szülőhazájából. A pontos címemet nem tudta, ezért a születésnapi jókívánságot tartalmazó lapra csak annyit írt: Kaszás Endre, Pécs.

Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy a küldemény mégis célba ért. Addig nem is volt nyugtom, amíg személyesen nem tudtam megkérdezni a kézbesítőt arról, mi a titok. Laci postás mesélte el, hogy az ilyen, hiányos címzésű leveleket reggelente felolvassák a túrájukra induló kézbesítők előtt, hátha valakinek közülük ismerős a név. Barátom lapja így ért el hozzám akkor.

Egy másik alkalommal Laci postás arról beszélt, hogy bár a sok levél, képeslap miatt karácsony idején a legnehezebb a táskája, így a munkája is, de ő mégis azt az időszakot szereti a legjobban. Mert olyankor még a legmogorvább ember is barátságosabb lesz, akivel beszélgetni lehet. Mert egy jó postás így építi a kapcsolatait. Bizalommal.

Laci postás és történetei jutottak eszembe akkor is, amikor az első hírek érkeztek a küldemények számának csökkenéséről, a postahivatalok bezárásáról. Majd pedig a körzetek összevonásáról, a mobilpostai szolgáltatás bevezetéséről. De most is, amikor arról szólnak a hírek, hogy Pécs egyik városrészében újra működjön a postahivatal, hogy újra helyi kézbesítő járja majd az utcákat, házakat a küldeményekkel.

Mert sok településnek máig megvan a maga Laci postása, vagy ha nincs, szeretné visszakapni őt.