A Magyar Posta ötszörösére emelte az üzemeltetési költséget

2024.07.26. 07:00

A hirdi postahivatal megmaradásáért dolgozik Berényi Zoltán

Berényi Zoltán, a pécsi polgári szövetség színeiben újraválasztott önkormányzati képviselő szerint mindent megtesznek azért, hogy ne kerüljön lakat a hirdi postahivatalra.

Balikó Gergely

Fotó: Löffler Péter

A nemzeti oldal politikusa felidézte: abban az időben, amikor három pécsi postahivatalt is bezártak, a hirdi posta üzemeltetését vállalta a pécsi önkormányzat, amely időszak június végén járt le. Egy júliusi bizottsági ülésen Berényi Zoltán írásban adott be javaslatot az üzemeltetés meghosszabbításáért, amit a helyiek is szeretnének elérni.

A városatya párhuzamként megjegyezte, hogy Pokorádi Gábor momentumos képviselő az ülésen ugyancsak adott be írásos javaslatot a körzetében érintett posta ügyében.

Berényi Zoltán közölte: 

Ruzsa Csaba alpolgármestertől azt a tájékoztatást kapta, hogy az önkormányzat ebben az évben mintegy 10 millió forint összegben tudja biztosítani a hirdi posta üzemeltetési költségeit. Egyúttal arról is tájékoztatták, hogy a Magyar Posta jelentősen meg akarja emelni az üzemeletetési költség árát.

A képviselő ennek mértékéről a Pannon TV-nek nyilatkozva beszélt, jelezve, hogy a következő évre korábbiakhoz képest ötszörös áremelést tervezett be a posta, ami álláspontja szerint sem a rezsi, sem más költségek növekedésével nem támasztható alá, és ezért emelést nem tartják méltányosnak.

Berényi Zoltán leszögezte: városrészben működő posta számos hirdi lakos életminőségét javítja, ugyanis főként Pécsre nehezebben eljutó helyiek, köztük elsősorban az idősek ezen a helyen tudják felvenni a nyugdíjukat, és befizetni a számláikat. A postának – mutatott rá – további fontos funkciói is vannak, ugyanis ott lehetőség van készpénzt felvenni bankkártyáról.

Mint emlékeztetett rá, miután a korábban Pécs-Vasason működő egyik bank megszüntette az ottani a fiókját annyit sikerült elérni a pénzintézetnél, hogy minden héten reggel 9 és dél között egy mobil-ATM-ből lehet készpénzt felvenni. Ha Hirden nem működne tovább a posta, akkor a hirdieknek is Vasasra kellene átmenniük készpénzfelvételért.

Mindezek miatt – hangsúlyozta lapunknak a képviselő – mindent megtesznek azért, hogy a hirdi posta tovább működhessen. A hirdin kívül további két, a Puskin téri és az Illyés Gyulai utcai kisposta nyitva tartását támogatja anyagilag a pécsi önkormányzat eddig mintegy 70 millió forinttal.

Nagyobb figyelem a keleti városrésznek

Berényi Zoltán szerint az elmúlt évtizedekben joggal érzi úgy nemcsak a hirdi közösség, hogy „kevés figyelem fordult feléjük”. Ezért – hangsúlyozta – Pécs keleti városrészét lefedő négy önálló választókörzetben a pécsi polgári szövetség színeiben indult, újonnan megválasztott képviselőtársaival Deliné Székely Ágnessel, Végh Péterrel, Nagy Klaudiával közösen eltökéltek abban, hogy ebben a ciklusban lényegesen nagyobb figyelmet kapjanak az érintett városrészek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában