A komlói katlan párját ritkítja Magyarországon

Egy sportrajongó számára nehéz izgalmasabb, érzelmekkel túlfűtöttebb időszakot találni, mint amilyen az elmúlt egy, másfél hónap volt. A végéhez közeledő bajnokságok rengeteg drámát, örömöt, fájdalmat okoztak, ugyanakkor ilyenkor születnek a legemlékezetesebb pillanatok is. 

Nem fogok hazudni, a munka terén ez az év legnehezebb időszaka is egyben számomra. Amikor a hét hat napján valamilyen mérkőzés van, vagy akár egyszerre több is, azt nem egyszerű mindig fejben koordinálni. Ezen viszont bőven túlmutat, amit ezeken a találkozókon kapok, s ez nem a pályáról, hanem azon kívülről jön. Éppen azért bánom rendkívül, hogy a PVSK-Veolia döntőjének ötödik meccsén nem lehettem ott a Lauber Dezső Sportcsarnokban, mert amit a rajongók műveltek, az még a laptop képernyőjén is átjött. Ez pedig a helyszínen feltöltötte volna a kiürült energiacellákat.

Amit viszont Pécsen nem élhettem meg ezúttal, azt Komlón kamatostul visszakaptam az Eger elleni mérkőzés szinte egészében, sajnos a katarzis elmaradt. Ahogyan a Bányász ultrái szurkolnak, arról rengeteg magyar együttesnél példát vehetnének, még ha azok a mély érzelmek, amikkel űzik a csapatot, olykor át is csap tehetetlen dühvé. Tudják a játékosok is, mennyit jelent ez nekik, nem véletlen üzent Merkovszki Pál, az együttes kapusa is nekik a bennmaradás után. De mint említettem, nem csak a pályán lévőknek van rájuk szüksége, a fáradt, fásult pillanatokon minket, engem is ők és a Panthers szurkolók lendítenek át.