A nagyhatalmak a megkérdezésünk nélkül döntöttek rólunk

Jövőre lesz pontosan száz esztendeje annak, hogy egyik nagyapámat háromnapos kisdedként átcsempészték a Magyarország jelenlegi határain belülre a Dunán azért, hogy magyar állampolgár lehessen. A család egyik része tehát felvidéki volt, őseink ugyanis évszázadokig éltek Komáromtól Nagyócsán át Kassáig számos településen. A család másik fele Erdélyből, Partiumból származott, és részben dunántúliak és alföldiek is vagyunk; s az Alföldnek szerves része volt a Vajdaság. De gyerekként Szabadkára én már csak útlevéllel mehettem, ugyanígy volt sokáig Erdéllyel is, méghozzá rettegve a határon, zsigerből félve attól, hogy valakinek bántódása esik, hogyha rosszul néz, vagy szól valamit. 

Mindez csak azért, mert nagyhatalmak, rajtunk kívül álló erők a megkérdezésünk, a jogaink, az ezeréves ittlétünk, a nemzetünk figyelembevétele nélkül döntöttek rólunk.

Kísérteties most is a hasonlóság az akkori pénzügyi, politikai elnyomó, magát demokratikusnak nevező nyugati világ és a mai nyugati (valóban az?) gondolkodás között. Mert nehezen nevezhető demokratikusnak az a módszer, ha egy közösségből, egy összetett képletből a nekünk nem tetszőt kiemeljük, félresöpörjük, mert magyarok. 

Ez száz évvel ezelőtt sem sikerült a nagyhatalmaknak, aligha fog ez most is sikerülni. Trianon és a háromnapos nagyapám ezt üzeni.