Közélet

2010.01.16. 07:10

Expo Center: tovább dagad a ponyvaregény

Lassan öt éve írunk folyamatosan a pécsi Expo Center beruházásról, és a folytatásos „ponyvaregény” még mindig tartogat meglepetéseket.

Cseri László

Az Expo Center épületének első, meghiúsult átadására 2005. november 25-én került sor. Az átadás-átvételi jegyzőkönyvben olvasható az építtető műszaki ellenőre megjegyzéseként, hogy a tűzrendészeti műszaki leírásban előírt követelmények nem teljesültek. Például azért nem, mert a 300 főnél nagyobb befogadóképességű helyiségek ajtóit küszöb nélkül kell kialakítani. A „kiálló akadályt”, a küszöböt tehát el kellett távolítani. Ez az oka annak, hogy – mint a vizsgálóbizottság csütörtöki bejárásán is tapasztalható volt –, a küszöb nélküli bejárati üvegajtók alatt ma is akadálytalanul süvít be a szél.

Feltehetően küszöb nélkül is lehetne jó színvonalú megoldást találni e problémára, de a jó színvonalnak akadályai voltak, erről tanúskodik egy 2004. októberi levél, amelyet a generálkivitelező Kipszer és a fő alvállalkozó Bayer Center írt.

Ebben a következő olvasható: „A folyamatban lévő kiviteli tervek készítésével kapcsolatban az alábbi problémákat tapasztaljuk: a pályázati időszakot lezáró versenytárgyaláson egyértelművé vált, hogy az adott költségkereteken belül az épület csak akkor valósítható meg, ha a kivitelezés műszaki tartalma – építtetői egyetértéssel – csökken, illetve egyszerűsödik. (...) Helyenként jelentősen eltérő – alacsonyabb igényszintű – műszaki tartalom jelentkezik, többek között a sátor acél- és ponyvaszerkezeteinél, az üvegfalaknál, belső felületképzéseknél, vakolásoknál. Álláspontunk szerint aggályos ezen módosítások felvállalása, nem csak az építtető felé történő elfogadtatás, hanem a szakszerű és I. osztályú kivitelezés biztosítása szempontjából is.”

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A sátorponyva sem úgy készült el, ahogy az az eredeti tervben szerepelt
[/caption]

A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentumok alapján tehát úgy tűnik, hogy a rossz minőségért nem kizárólag a kivitelezők feleltek, hanem maga a beruházó is.

A Bayer Center 2005 februárjában a beruházó Rendezvényszervező Kht.-nak írt levele is erről tanúskodik. „Az egyszerűsítések, illetve az alacsonyabb igényszintű anyagok, technológiák a szerződéskötés előtti időszakban lefolytatott tárgyalásos eljárásban született közös építtetői-kivitelezői megállapodás részeként, finanszírozási okokból szükségessé vált jelentős kivitelezői árengedmény okán kerültek betervezésre.” Azt is tartalmazza a levél, hogy a rendszeres heti tervezői egyeztetéseken az építtető képviselője is részt vett, és a módosításokkal egyetértett.
Az előzményekről a BAMA.hu hírportálunkon olvashatnak bővebben.

Modellkísérlet 1:1 arányban – vagy sikerül, vagy nem

A csütörtöki vizsgálóbizottsági bejáráson kisebb vita alakult ki a résztvevők között, hogy ki is mondta azt a nevezetes mondatot, amely egy az egy arányú modellkísérletnek (vagy sikerül, vagy nem) minősítette az Expo Center hárommilliárdos költséggel megépült épületét. Ráleltünk arra a jegyzőkönyvre, amelyet a generálkivitelező vezérigazgatója, továbbá négy tervező írt alá.

Ez tartalmazza az alábbiakat: „a tervezés során nemzetközi tapasztalat híján csak a meglévő méretezési szabványokra, egyedi tervezői elképzelésekre és számítógépes szimulációkra lehet hagyatkozni, azaz az épület tulajdonképpen 1:1 léptékű modellkísérletnek is felfogható.” Így a „nem várt havária helyzet” véleményük szerint nem rendkívüli esemény, a tervezőt, kivitelezőt és gyártót hasonló esetekben „elmarasztalni nem szokás.”


A beruházónak nem volt ellenére az egyrétegű sátor

Egy 2005. februári, Bachmann Bálint (Bachman Zoltán vezető tervező fia) építész tervező által aláírt jegyzőkönyv tanúsítja, hogy az eredetileg hőszigeteltnek tervezett sátorponyva, amely az északi, illetve déli oldalon lévő passzázst fedi, a takarékosság jegyében nem hőszigetelt kivitelben épül meg.

A beruházó Rendezvényszervező első igazgatója, Hoffbauer József jegyzi a következőket: „Az átadáskor az északi és a déli passzázs a kehely formájú bejárattal egyhéjú kivitelben készülnek el. Az üzemeltetés során szerzett tapasztalatok alapján kiderül, hogy kielégítő-e ez a megoldás.” Schmidt Károly, a társaság műszaki vezetője pedig kijelentette: „Az egyhéjú sátrak hőszigetelt kivitelére vonatkozó koncepciótervet a tervező a kiviteli tervtől függetlenül készítse el, méretezze.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!