Ki nem sz...ja le a népet?

„Van felhatalmazása a Fidesznek új alkotmányt készíteni?” – ezt a kérdést tette fel minapi blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és MSZP-elnök, ám mielőtt bármelyikünk is eltöprenghetett volna a dolgon, az utóbbi hónapokban a nyilvánosság előtt csak nagyon ritkán megjelenő, főképpen írásban kommunikáló politikus a választ is megadja, mondván, „...nincs, nem is lehet, hiszen nem kért ilyen felhatalmazást. Az alkotmány nem a kormánypárté, hanem az országé. Márpedig az ország polgárai nem kérték a Fideszt, hogy készítsen új alkotmányt. Ha mégis készít, az önkéntes szorgalmi feladat. Ennek az eredménye akkor lesz a miénk, az országé, ha mi dönthetünk arról, akarjuk-e, hogy a miénk is legyen. Ezért népszavazásnak kell dönteni az új alkotmányról”. Nos, bár bizonyára igen  izgalmas lenne megvitatni, igaza van-e Gyurcsánynak, amikor azt állítja, minthogy Orbánék választási programjában „egy megveszekedett utalás” sincsen alkotmányozásra, kijelenthető, hogy a Fidesz „...hazudott, amikor eltitkolta, elhallgatta a szándékát”, jómagam mégse igazán ezért idéztem a mondatait, mint inkább azon véleménye miatt, miszerint „a Fidesznek az ország elé kell állnia a javaslatával, és a néptől kell jóváhagyást kérnie”, amely elképzelés engem kísértetiesen emlékeztet Orbán Viktor 2005-ös gondolataira, amikor is a jelenlegi kormányfő az államfőválasztásról azt mondta, „...olyan kérdés, amiről meg lehetne, és meg is kellene kérdezni az embereket, függetlenül attól, hogy a köztársasági elnököt egyébként a parlamenti képviselők választják”.

No, már most, ebben a népszavazási históriában számomra korántsem az az érdekes, hogy hol a régi, hol pedig a régi-új miniszterelnök áll elő egy-egy referendum-ötlettel valamely kiemelkedő fontosságúnak ítélt ügyben, hanem hogy mindezt mikor és – legfőképpen – miért teszik. Ez a kérdés már csak azért is indokolt, mert bár egész biztosan vannak, akik elhiszik, hogy  a politikusok (esetünkben Gyurcsány és Orbán) tényleg számítanak „az isten adta nép” közmondásos bölcsességére, nekem meggyőződésem, hogy az ilyen kezdeményezések egytől egyig álságosak. Vagy meg tudná nekem mondani valaki, hogy Gyurcsányék miért nem a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetését megelőzően voltak kíváncsiak az emberek álláspontjára? Mert ha az emlékezetem nem csal, ő és a pártja nemhogy nem lelkesedett a Fidesz akciójáért, de kifejezetten kártékonynak tartotta azt. És arra vajon mi a magyarázat, hogy Orbánéknak most valahogy az eszük ágában sincs megszavaztatni a választókat a köztársasági elnökről (szép csendesen eldöntik a frakcióban), holott a helyzet ma is ugyanolyan képlékeny, mint volt akkortájt, amikor a szociálliberális koalíciónak kellett jelölnie? Megmondom, miért... Azért, mert az oly sokszor meghivatkozott nép alapesetben – Nemzeti Együttműködés Rendszere ide, „Magyarország mindannyiunké!” szlogen oda – magasról le van szarva. A népre csak és kizárólag akkor van szükség, amikor sakkban tartani, zsarolni, és persze, legyőzni lehet vele és általa a politikai ellenfeleket. Egyebekben nem más, mint zavaró tényező.

P. S.: A fenti cikk megszületését követően a Magyar Nemzet „Gyurcsány nem adja fel, ördögi tervet eszelt ki” címmel számolt be a volt kormányfő népszavazási ötletéről. Az írás annak fényében különösen vicces, hogy a jobboldali napilap a fentebb már említett – a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról döntő, Orbán Viktor által is erősen támogatott – úgynevezett szociális népszavazást valamiért nem nevezte „ördögi tervnek”.