Az együttműködés televíziója

Azon, hogy a valamikor (nem az utóbbi években) sokkal szebb napokat is látott Magyar Televízió napjainkra a Nemzeti Együttműködés Televíziójává változott, szerintem csakis azok csodálkozhatnak, akik nem követték kellő figyelemmel azokat az eseményeket, amelyek a parlamenti választásokat közvetlenül megelőző időszaktól mostanáig a Szabadság téri, valamint az óbudai tévészékházban lejátszódtak, s amelyek révén a magyar polgárok adóforintjaiból fenntartott intézmény a kormánypárt és a kabinet tökéletes kiszolgálójává vált. Félreértés ne essék, mindezzel eszem ágában sincsen azt állítani, hogy szociálliberális-szocialista kormányok regnálása idején a köztévé a szakmaiság és pártatlanság szobra volt, és hogy az oly sokszor meghivatkozott BBC-sek hozzánk jártak közszolgálatiságot tanulni, ám azt igenis mondom, hogy a Fidesz MTV-beli térfoglalása, ezzel párhuzamosan  pedig a két csatornán tapasztalható seggnyalás olyan fokot ért el, amelyet korábban csak a rendszerváltás környékén, közelebbről a Pálfy G. István, Stefka István, illetve Murányi László nevével fémjelzett (hír?)műsorokban lehetett megfigyelni. És itt nem főként a hatalomváltást követően kirúgott és áthelyezett kollégákra gondolok (lásd a többi között a másik műsorba „száműzött” Mészáros Antónia esetét), sőt, még csak nem is arra, hogy a köztévét valósággal megszállták a jobboldali tévéktől, rádióktól, pártoktól érkezett emberek – közülük az első számú kedvencem Halász Zsuzsa volt kereszténydemokrata párti szóvivő, akiről egy ORTT-s tanulmány a Fidesz első kormányzása táján azt írta, „habitusának és metakommunikációjának egésze időnként kioktató, helyenként, a kormányoldali interjúalanyok felé stréberkedő” –, hanem azon adatokra, amelyekkel amelyek mindennél többet elárulnak arról a világról, amely most az együttműködés tévéjénél uralkodik.

Ott volt példának okáért az a vizsgálat, ami a köszolgálati televízió egyik legfontosabb és legnézettebb politikai műsora, „Az Este” szeptember 10. és október 13. közötti darabjait vette górcső alá, megállapítva, hogy a kérdéses adások mindenre fittyet hánynak, amit pártatlanságnak és/vagy arányosságnak nevezünk. Hogy mennyire, azt nagyon jól példázza, az a mutató, miszerint az említett időszakban 15 fideszes vendéget hívtak be a stúdióba beszélgetni, míg a szocialistákat egyes egyedül Mesterházy Attila képviselte. Igaz, az MSZP még így is jól járt, hiszen a Jobbiktól és az LMP-től – írd és mondd! – egyetlen politikust sem láttak vendégül ebben az egy hónapban, ami annak fényében különösen „elismerésre méltó” produkció, hogy ekkorra esett az önkormányzati választások kampánya, amikor is – elvben – egyforma esélyeket kellett volna kapniuk a politikai erőknek. Na, úgyhogy Az Este enyhén szólva se állt a feladata magaslatán (már persze, a közszolgálatiság mércéjével mérve, ugyanis a Lánchíd Rádiótól importált hírigazgató, Élő Gábor bizonyára nagyon elégedett volt e teljesítménnyel), és akkor még meg sem említettem az olyan „apróságokat”, hogy Szijjártó Pétert a rövidke egy hónap során ötször (!) láthatta a nagyérdemű, hogy Orbán Viktornak 25 perc jutott a szerkesztőktől a kampány vége felé, míg Mesterházy Attilának 13, vagy hogy a fideszes politikusokat a riporterek a „miért kampányol mégis az utolsó pillanatig”-féle, iszonyatosan „kemény” kérdésekkel igyekeztek megfogni. Hazudnék, persze, ha azt mondanám, nagyon meglepnek ezek a dolgok, utóvégre – ahogyan arra már utaltam – a rendszerváltás óta eltelt két évtized a többi között arról is szólt, hogy melyik politikai erő képes maga alá gyűrni a közmédiát. Aminek mellesleg egyre kevesebb értelme van, ugyanis az MTV-nek mára – „köszönhetően” egyebek között a most tárgyalt bohóckodásoknak – nézője is alig maradt. És még ez is elfogy, hacsak a pártok önmérsékletet nem tanúsítanak. Erre azonban jelen állás szerint nincs esély.