2004.10.19. 01:44
Veszélyben a szabadság
Dolgozni kell, ha a munkáltató kiadja az utasítást, de meg kell térítenie a visszautazás költségét, ha behív egy utazásról.
Legcélszerűbb már ezekben a hetekben kiválasztani a téli pihenés helyszínét és erről a főnököt is tájékoztatni, bár az ő kezében a döntés. A legfontosabb, hogy a szabadság kiadásáról a dolgozóval 1 hónappal az utazás előtt megállapodjon. Ha rendkívüli okokra hivatkozva mégis berendelik dolgozni, a költségeket és az okozott kárt is meg kell téríteni. Utóbbiba az élménytől, a jó tásaságtól való lemaradás értéke is beleszámítható. Vezető beosztású munkatársaknál gyakori eset, hogy sürgős ügyben a nyaralás első napjaiban, vagy akár még a repülőút során viszszarendelik. Ilyenkor a munkáltató tetemes költségekkel számolhat, főleg, ha a dolgozó a családját is magával vitte.
Csak kivételesen vihető át a jövő évre
Igényeinek megfelelő időpontban mindenki az alapszabadsága egynegyedét veheti igénybe - mondta el érdeklődlésünkre Rózsáné dr. Lupkoics Mariann, a Kereskedlemi Alkalmazottak Szakszervezetének munkajogásza. Ezt tizenöt nappal a szabadság előtt be kell jelentenie, és mindig az adott évben kell kiadni. A munkaadó csak rendkívül fontos gazdasági érdek esetén viheti át a következő évre a szabadságot. Akkor azonban mindenképpen június 31-ig ki kell adni. Ellenkező esetben a munkavállaló bírósághoz fordulhat. A pereskedés miatt azonban jobb megoldást nyújt a Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség. A felügyelők ugyanis utasíthatják a munkáltatót a szabadság kiadására. Segíthet a szakszervezet is, amely hatékonyan léphet fel tagjai érdekében.”