Közélet

2013.12.07. 12:09

Tihanyi Imréné nevelőszülőként az életét a gyerekeknek szentelte

Címkék#Pécs

Tihanyi Imréné – Marika néni – annak ellenére, hogy már 63 éves, gyesen van otthon. Ráadásul nem akárkivel: a huszonharmadik befogadott csecsemővel, a hathónapos Kristóffal.

Hajdu Zs. (Dunántúli Napló)

Éppen a nagymosás közepébe csöppentem – a színes és fehér ruhakupacok közé –, amikor felkerestem a nyugdíjas csecsemőgondozót, és arra kértem, mutassa be „családját”.

– Ötgyermekes családba születtem, én is ötgyermekes édesanya vagyok, eddig 11 unokám van, a gyerekek tartanak fiatalon. Emellett befogadó és családba fogadó anyuka is vagyok, jelenleg hat befogadott gyermek él velünk, a hat hónapostól a 16 évesig. A gyerekek tudják, hogy nem én vagyok az édesanyjuk, mindig azt mondom nekik, hogy mi vagyunk a „Mintha család”: egy nagy közösségben élünk, olyan, mintha az anyukátok lennék, az apuka mintha az apukátok, ti pedig úgy éltek együtt, mintha testvérek lennétek.

Közben Kristóf sírdogálva reklamál a bölcsőben, mert megéhezett. Pillanatok alatt elkészül a tízórai és máris önfeledten szívja a cumisüveget.

– Az a legfontosabb, hogy mintát adjunk a gyerekeknek abból, hogyan kell együtt élnünk, hogyan kell alkalmazkodni egymáshoz, és elfogadni a másikat. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gyerekek felnőtt korukban jó szülők lesznek.

Megszólal a telefon, az ötéves Melisszát keresi az édesanyja. A kislány örömmel üdvözli az ismerős hangot, azonban rövid idő alatt kifogy a mondanivalóból.

– Ez nem egyedi eset, a szülők ugyan tartják a kapcsolatot a gyerekekkel, keresik őket telefonon, azonban szinte pillanatok alatt elfogy a közös téma, nem igazán tudnak miről beszélgetni, mert alig ismerik egymást, egymás szokásait. Hasonló a helyzet a kis Kristóffal is, aki öt hónappal ezelőtt, egy hónapos korában került hozzánk. Az Angliában élő édesanyja szeretné magához venni, azonban nem ismeri a szokásait, a megszokott programokat. Ezért vállaltam, hogy én is kiutazom vele, és egy hét alatt összeismertetem őket egymással.

Marika néni immár több mint húsz éve nevelőszülő, tíz éve pedig családba fogadó szülő. Jelenleg hat gyerek él a családban, András nyolcadikos, paraúszóbajnok; Ricsi hatodikos, magyar bajnokságot nyert sportaerobicban; Bálint pedig szertornában egyéni bajnok. Melissza ötéves, Kevin négy, Kristóf pedig hat hónapos. Az ünnepekről pedig mindig a házassági évfordulójuk jut eszébe: december 28-án lesznek férjével 44 éves házasok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!