Bulvár-celeb

1 órája

Megszólalt Kulcsár Edina, tisztázta a vádakat

A négygyermekes sztáranyuka végre helyretette a pletykákat, és a végén nagy bejelentést is tett.

MW

Kulcsár Edina

Forrás: Bors

Fotó: Knap Zoltán

Nemrég született meg Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyermeke, Dion, így az egykori szépségkirálynő négyszeres édesanya lett. A rosszakaróit persze nem ez érdekli, hanem hogy folyamatosan támadják Edinát. Szerintük ugyanis a szülés után nem valós képet fest a testéről az Instagramon – most Kulcsár Edina erre válaszul írt egy mindent tisztázó posztot. 

Egy jól beállított képet tett a bejegyzésbe, és elárulta, hogy számára motiváció, amikor olyan fotót oszt meg magáról, amin a lehető legjobb formájában van. 

Közben pedig bejelentette, hogy tesz is azért, hogy ez megvalósuljon, ugyanis hivatalosan is elkezdi az edzést – szúrta ki a Ripost.

LB_20240426_szepseg_0057
Amikor negyedik gyermekét várta Kulcsár Edina
Fotó: Ladóczki Balázs / Forrás:  Origo

„Nyilván mindenki próbálja a legjobb formáját mutatni, sokszor én is, hiszen ha most azt mutatnám, hogy 4 gyerek után lóg a hasam, akkor mindenféle bántó szavakat kapnék. Ha olyat mutatok ami nincs ( ahogy jelen esetben is ) akkor meg azt kapom, kit akarok ezzel bacsapni? Igazából én magamat szeretném becsapni, de csak átmenetileg, mert ezzel is motiválom saját magam és látok elérhető célt.

A kép nincs módosítva. Csak tudom, hogy kell előnyösen beállni, anyukám tud jó szögből fotózni, meg nyilván az alakformálós ruha is sokat hozzáad a képhez, hiszen sajnos nem ilyen az alakom jelenleg. De majd ilyen lesz, mert teszek érte. 

G.w.M-mel közös második gyermekük születése után felerősödtek a kritikus hangok
Fotó: Szabolcs László / Forrás: MW bulvár

És kedves anyuka társaim… mielőtt valaki megkérdezné, hogy most tényleg ez a legfontosabb? Nem! Nem a legfontosabb, de igen, a fontos listámon szerepel! Szeretném formában tartani magam és szeretném ha a gyerekeim és a családom büszkék lennének rám ( ezért is ). Szóval, igen! Mától hivatalosan is elkezdem az edzést!”

– írta a közösségi oldalán Kulcsár Edina.

A szóbanforgó fotót ide kattintva lehet megnézni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!