2013.05.04. 13:26
Repedések a pécsi Szentágothai Kutatóközpont bejáratánál
A hétmilliárd forintból épített, egy éve átadott Szentágothai Kutatóközpont bejáratától néhány lépésre méteres repedések fogadják a látogatókat. Az épület nincs veszélyben.
A PTE beruházási főmérnöke azonban azt is elmondta, hogy az építési fővállalkozó, a Grabarics Kft. már garanciális munkában kijavította volna a hibát, a tavaszi szünetben, ahogyan azt eleve időzítették. Csakhogy akkor szokatlan télies, csapadékos, hideg idő volt, s emiatt azt kérték a fővállalkozótól, hogy halasszák el a munkát június végére, a vizsgaidőszak utánra. Ugyanakkor javítják ki az épületek belső tereiben is az említettnél lényegesen kisebb súlyú hibákat.
A kivitelezőnek általában egy évig kell garanciális javításokat vállalni, a kutatóközpont közbeszerzésében viszont az egyetem két évet kért, ebből egy év még hátravan. Ha a két év lejár, a hasonló problémákat (ha lesznek ilyenek), a tizenkét év szavatosság keretében javíttathatják ki.
Kukai Tibor hangsúlyozta, hogy a repedések miatt az épület maga nincsen veszélyben, mert szerkezetileg nem kötődik hozzá, olyan, mintha egy épület előtti járda repedne vagy süllyedne meg.
Egy év alatt megépült
TAVALY JÚNIUSBAN adták át a kutatóközpontot, amelyet hétmilliárdos uniós támogatásból építettek, a Kossuth-díjas pécsi építész, Bachman Zoltán és tervezőcsoportja tervei alapján. A kivitelezés kevesebb mint egy évig tartott, ami a munka kezdetén nem tűnt tarthatónak, de a nyertes fővállalkozó megtartotta, amit ígért, s átadták a tanév kezdete előtt a három különálló épületből álló, összesen 7200 négyzetméter alapterületű központot. A Science Buildinget Szentágothai János Kossuth-díjas pécsi agykutatóról, akadémikusról nevezték el.