2013.08.31. 11:44
Nincs veszélyben a pécsi traumatológia működése
Több sajtóorgánum is tényként közölte, hogy veszélyben a pécsi traumatológia működése: az orvoshiány miatt ugyanis folyamatosan halasztgatni kell a műtéteket, s a várakozási idő irreálisan hosszúra nyúlik.
– Szó sincs arról, hogy veszélyben lenne a működés. Tény, hogy vannak munkatársak, akik elmennek, de olyanok is, akik jönnek. Előbbinek elsősorban az az oka, hogy megváltozott a munka törvénykönyve, és a közalkalmazottak státusáról szóló törvény is, ezért vannak olyan bérelemek, amelyeket korábban különböző címeken adhattunk a dolgozóknak, de elveszítették a jogalapjukat. Az esélyegyenlőségre helyeződött a hangsúly, azaz a minősített munkakörökben dolgozók bére közelít egymáshoz. Ehhez igazítottuk a július elsejétől életbe lépő szabályzatunkat is.
Ez összesen 780 dolgozót érint – 620 jól jár ezzel, 160 rosszul. Utóbbiba tartoznak a legmagasabb keresetűek, s ők azok, akik most esetleg máshol keresnek munkát. De, mondom még egyszer, az ilyen „orvos-csere” mindenhol előfordul – a lényeg, hogy ebből a betegek minél kevesebbet érezzenek.