2013.04.20. 13:20
Inzulin: már enyhítene a jogosultsági feltételeken az állam
Akár már májusban életbe léphet az az új rendelet, amely visszaadja a cukorbetegeknek járó támogatást.
Módosul a cukorbetegek inzulinkezelésével kapcsolatos szabályozás – ezúttal azonban nem szigorításról lesz szó, sőt. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a tavaly nyáron bevezetett rendelet, amely a diabéteszeseket érintette, sokaknak komoly gondot okozott. Akkor a Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Szövetségnél elmondták, egy rosszullét (amit akár az időjárás vagy a stressz is okozhat) annyira lecsökkentheti, majd megemelheti a vércukorszintet, hogy a rendelet által előírt 8-as átlag szinte kivitelezhetetlen 3 hónapon keresztül. És mivel az analóg inzulinok támogatását ehhez a feltételhez kötötték, sokan elestek a támogatástól.
Így vagy kifizették érte a súlyos ezreket, vagy a humán inzulint választották, amely teljesen más életmódot, napirendet követel meg. Sok cukorbeteg írt panaszos levelet lapunknak is, hangsúlyozva, a megfelelő hatású inzulin nélkül romlanak az értékeik, amelynek következménye érszűkület, vakság, végtagvesztés, legrosszabb esetben halál is lehet.
Most úgy tűnik, az érintettek fellélegezhetnek, ugyanis a – tervek szerint májusban életbe lépő – módosítás engedményeket tesz. Egyrészt a jövőben az egyes típusú cukorbetegeknél – beleértve a gyermekkori cukorbetegeket is – lehetőség lesz az analóg inzulinok 100 százalékos finanszírozásának folyamatos biztosítására. Másrészt a kettes típusú cukorbetegek esetében a szabályozás rugalmasabbá válik: a kiemelt támogatás fenntartásához a vércukorszint meghatározására jellemző értéknek három mérés közül csak két esetben kell az elvárt 8 százaléknál alacsonyabb értéket elérni és megtartani. Végül: amennyiben sikerül elérni a célértéket, a beteg ismét kaphat 100 százalékos támogatást nem egy, hanem fél év leteltével.
Van ok örülni
– EZ nagy előrelépés! – véli a 18 éves, pécsi, cukorbeteg Feitscher Luca, aki annyira el volt keseredve a korábbi rendelet miatt, hogy személyesen Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárnak írt levelet. A levélben azt kérte, tegyék újra ingyenessé az analóg inzulint, mert támogatás nélkül olyan sokba kerül, hogy a családja anyagilag már nem bírja – neki viszont az élete függ tőle.
– NEM gondoltam volna, hogy sikerülni fog, főleg, hogy ilyen hamar. Nagyon hálás vagyok mindenkinek – tette hozzá.