Hírek

2017.04.24. 09:21

Ferenc pápa: jöjjenek a migránsok

Címkék#Hírkereső

Minden keresztény fogadjon be egy migránst – javasolja Ferenc pápa, aki a vértanúkhoz hasonlította a menekülteket. „Nem szabad előttük bezárni a kapukat” – mondta a katolikus egyházfő.

MW Központi Szerkesztőség

Szerinte a migránsok mai, elkerített gyűjtőpontjai a náci koncentrációs táborokhoz hasonlítanak. A mise után kijelentette, hogy miközben nem születnek gyerekek, „kaput zárunk a migránsok előtt, ez öngyilkosság”. Úgy vélte, kegyetlenség a „hajókkal érkezőket” bántani, kihasználni, és elegendő lenne, ha minden család egy-egy embert befogadna.

Ferenc pápa a római Tevere folyó szigetén, a Szent Bertalan-templomban mutatott be misét. A templomot 1999-ben II. János Pál az új vértanúknak szentelte, ahol a modern kor mártírhalált halt keresztényeinek, közöttük a nácizmus és a kommunizmus áldozatainak az ereklyéit őrzik.
A szertartáson megemlékeztek Paul Schneiderről, az 1939-ben a buchenwaldi táborban megölt református lelkészről, Jacques Hamel atyáról, akinek tavaly nyáron Rouenben szélsőséges muzulmánok terrorista támadásban elvágták a torkát. Megemlékeztek az első világ­háborúban meggyilkolt örmény, szíriai keresztényekről, a Mexikóban a húszas években megölt keresztényekről, a spanyol polgárháború, a kommunizmus és nácizmus áldozatairól, a korrupció, a szervezett bűnözés, a járványok miatt vagy a szegények szolgálata közben életüket veszítőkről, valamint az 1996-ban Algériában lefejezett trappista szerzetesekről, a Szíriában túszul ejtett papokról, az Egyiptomban virágvasárnap elkövetett terrorista merénylet kopt keresztény halottjairól.

A Szent Egyed közösség szervezte megemlékezésen Ferenc pápa a humanitárius folyosókon Olaszországba érkezett menekültek egy csoportjával is találkozott, akiket a katolikus közösség és az olaszországi valdens egyház juttatott Itáliába.

Mozgolódás a balkáni útvonalon

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint némileg élénkült a forgalom a balkáni embercsempész-útvonalon. Bakondi György az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, a környező országokból származó információk alapján élénkülés figyelhető meg, és most már nemcsak a magyar–szerb–román hármas határon, hanem több területen is próbálkoznak illegális bevándorlók átjuttatásával. MIndeközben más útvonalak is felmerültek már Bakondi György szerint, voltak, akik Horvátország, és voltak, akik Montenegró felé próbálkoztak eljutni Nyugatra.

Döntő ütközetre készül a kormány

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint egyre többen töltik ki a nemzeti konzultá­ciós kérdőívet. Ez azért is fontos, mert a magyar kormány „döntő ütközetre” készül a migráció kérdésében – fűzte hozzá. Tuzson Bence az M1-en elmondta, postai úton is folyamatosan érkeznek vissza a kérdőívek, az interneten is egyre többen töltik ki a kérdőívet. Számuk már kétszázezer körül jár. Hangsúlyozta: már a nyáron elkövetkezhet, hogy az Európai Bizottság megpróbálja áterőltetni a kötelező kvótákat. A jogi határzárral kapcsolatban is eljárást indíthatnak, és azt akarják, hogy a fizikai határzárat is számoljuk fel. Ezek védelmében, és a kvóták kérdésében is „keményen ki kell állni Magyarország érdeke mellett” – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!