Hírek

2011.12.10. 08:08

63 éves az emberi szabadság joga

1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Világszerte december 10-én ünneplik az emberi jogok napját 1954 óta.

MTI

Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek. Olyan alapvető polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, mint az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogokat - a jogot az élelemhez, a munkához és a neveléshez, illetve a szabad részvételt a kulturális életben.
Az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalta össze az úgynevezett klasszikus politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét. A nyilatkozat az emberi jogok egyetemessé válásának kezdetét jelentette, és megteremtette a keretét az ilyen tárgyú szerződéseknek, egyezményeknek.
Az ENSZ mellett több regionális szervezet próbál érvényt szerezni az emberi jogoknak, Európában mindenekelőtt az Európa Tanács, az Európai Unió, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.
   


Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa az emléknap alkalmából az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása mindig aktuális és fontos kérdés, hiszen ezek biztosítják az emberhez méltó élet lehetőségét.  Az emberi jogsértések legkirívóbb esetei Európán kívül, főleg Afrikában és a Közel-Keleten tapasztalhatók - mondta, kifejtve: az arab tavasz forradalmainak kiváltó okai is a térségben évtizedek óta tartó emberi jogsértések voltak.
 
2005-ben az ENSZ elfogadta az úgynevezett védelmi felelősség elvét, amely alapján a nemzetközi közösség fellép az emberi jogsértések ellen, ha a Biztonsági Tanács (BT) erre felhatalmazza. Erre volt példa a líbiai beavatkozás is.

Ritkán fordul elő, hogy az ENSZ ily módon közbeavatkozik az emberi jogsértések esetében, mert a BT is politikai szerv, amelynek tagjait elsősorban politikai érdekek vezérlik. A gyakorlatban az érdemi közbelépést gyakran csak diplomáciai tiltakozások helyettesítik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!