Hírek

2008.02.11. 18:11

Tisztán Fekete László a legerősebb

Néhány napja múlt ötvenéves, de még mindig irdatlan súlyokat emelget. Ráadásul Fekete Lászlónak az igazságérzete sem kopott meg, így lett az erős emberek tiszta versenyzésének főszervezője.

Dián Tamás

– Igaz, hogy rá akarták venni a doppingolásra?

– Pontosan így történt, méghozzá az egyik nemzetközi szervezet vezetője mondta ezt. Akkor már régóta könyörögtem, hogy rendeljék el a kötelező doppingvizsgálatot az erős emberek versenyein is, de ez a kérésem valahogy mindig süket fülekre talált. Tudja, ez a sport már régóta nem az erőről szól, hanem arról, hogy ki mit szed. Rólam mindenki tudja, hogy az eredményeimet mindig tiszta eszközökkel értem el, ezért mélységesen felháborított, hogy mesterségesen felturbózott társakkal kell versenyeznem.

Amikor ezt sokadszorra is szóvá tettem, az egyik főszervező azzal vágott vissza, hogy szedjek én is szereket, s akkor egyenlőek lesznek a feltételek. Ekkor úgy döntöttem, hogy hátat fordítok a hivatalos versenyeknek, s megalapítottam a Natúr Erős Emberek Szövetségét. Itt csak olyanok versenyezhetnek, akik vállalják a doppinvizsgálatot.

– Tavaly rendezték az első natúr világbajnokságot, amelyet ön nyert. Nem csökkenti a siker értékét, hogy csak öt országból jöttek versenyzők?

– Mi legalább 130 helyre küldtünk meghívót, s először mindenki lelkesen visszaigazolta, hogy jönnek. Amikor azonban kiderült, hogy doppingvizsgálat is lesz, rögtön megindult a kifogások áradata. Arról én nem tehetek, hogy az egész sportágban végül csak ennyi becsületes ember volt. Inkább azok szégyelljék magukat, akik távolmaradtak, hiszen ők ezzel saját magukat bélyegezték meg! Egyébként a tiszta versenyzés növekvő presztízsét jelzi, hogy az idei, esztergomi viadalra már tizenkét országból érkezett nevezés.

– A szponzorok is értékelik a tiszta versenyzést?

– Szerencsére nem panaszkodhatunk. Ráadásul úgy veszem észre, hogy a nézők is kezdenek kiábrándulni a mesterségesen felpumpált izompacsirtákból. Jelenleg két hazai kereskedelmi csatorna mellett már a német DSF is érdeklődik a közvetítési jogok iránt.

– Igaz, hogy öntől nemsokára a fiai veszik át a stafétabotot, illetve hát a petrencésrudat?

– Így van. Mindhárman borzasztó ügyesek, és a jelek szerint örökölték is a megfelelő géneket. Erről leginkább a feleségem tudna mesélni, amikor vasárnap körbeüljük az asztalt. Elárulom: nem sok maradékot hagyunk.

Eredeti szakmája: hegesztő

Pályája: Örökös Toldi Miklós (1989, 1990, 1991 években győzött), világbajnok (1994, 1996), natúr világbajnok (2007). -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!