Hírek

2008.02.25. 19:29

Sólyom László sajnálja

Sólyom László még ezen a héten meghívja a frakcióvezetőket a Sándor-palotába, hogy megértesse velük, miért nem konzultál a pártok vezetőivel az ombudsmanok ügyében.

BAMA

Erről a köztársasági elnök hétfőn beszélt újságíróknak a parlamenti dolgozószobája előtt, miután az Országgyűlés leszavazta az ombudsman-jelölteket. Nagyon sajnálom, hogy az Országgyűlés a két jelöltet nem választotta meg - mondta a köztársasági elnök. A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor megválasztását 207 igen, 107 nem szavazattal utasította el a Ház, Zombor Ferenc adatvédelmi biztosjelöltet 123 igen, 188 nem voks mellett nem választották meg. Az államfő kiemelte: mint korábban, úgy a képviselők most sem fogalmaztak meg semmilyen szakmai kifogást az ombudsman-jelöltekkel kapcsolatban. Az országgyűlés szakmai bizottságai támogatták a jelölteket, illetve abban az egy esetben, mikor tartózkodtak, akkor sem tettek fel kérdést, nem kifogásoltak semmit - jegyezte meg Sólyom László. Ez a módszer nem vezet sehová, ezért "még ezen a héten meghívom a frakcióvezetőket a Sándor-palotába, és igyekszem megértetni álláspontomat, miért jelölök úgy, ahogy jelölök" - jelentette ki az államfő.

Mint mondta, annak, hogy nem egyeztet előre a pártokkal "nagyon súlyos", és véleménye szerint alkotmányos indokai vannak. Arra van a szakbizottsági meghallgatás, hogy ott a jelölteket kifaggassák, megismerjék őket - emelte ki. Sólyom hozzátette, időben jelöl a választás előtt, tehát, mint mondta, van arra idő, hogy a jelöltek után utánanézzenek a pártok. "Az egyeztetés azt jelentené, hogy előzőleg titkos alkukat kötünk, az én célkitűzésem az, hogy a nyilvánosság előtt folyjon ez a procedúra" - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Fülöp Sándor újságíróknak azt mondta: hálás annak a több mint 200 képviselőnek, aki igennel szavazott rá. Kiemelte azonban, hogy a jövő nemzedékek ombudsmanja új jogintézmény, amivel szemben még nagyon sok félelem fogalmazódott meg például a bizottsági meghallgatásokon is. Ezek egy részét sikerült eloszlatni, más részét nem - tette hozzá. Mint mondta, fennmaradt olyan kérdés, hogy a jövő nemzedékek  ombudsmanja mennyiben fogja például akadályozni a gazdasági fejlődést, mennyiben lesz olyan "túlhatalma", amivel hatósági jogköröket vonhat el, mennyiben lesz a zöldek szócsöve. Arra a kérdésre, hogy vállalná-e az újrajelölést, azt válaszolta: meg kell várni, amíg ez a kérdés felmerül.

Zombor Ferenc a szavazás után újságíróknak annyit mondott, nagyon megtisztelő volt a köztársasági elnök jelölése. "Az igen szavazatokat köszönöm" - tette hozzá. Sólyom László köztársasági elnök január 16-án jelentette be, hogy Fülöp Sándor jogászt, ügyvédet jelöli jövő nemzedékek ombudsmanjának, Zombor Ferenc ügyvédet pedig adatvédelmi biztosnak.  Az államfőnek akkor azért kellett újra jelölteket állítania, mert tavaly decemberben az Országgyűlés nem támogatta előző kiválasztottjait, Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát. Az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottsága ülésén nem találta alkalmasnak Zombor Ferencet az adatvédelmi biztosi poszt betöltésére, a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor kinevezését viszont támogatta. Hasonló volt a helyzet az alkotmányügyi bizottság ülésén. Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja - az Országgyűlés döntése alapján - július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata lesz, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását. Sólyom László köztársasági elnöknek harminc napja van, hogy a két ombudsmani posztra újabb jelölteket nevezzen meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!