Hírek

2008.02.05. 19:52

Állóháború a folyóvizen

Lassan egy éve lépi túl a megengedett határétékeket a Rába szennyezettsége. Fodor Gábor szigorú fellépést ígér, mint ahogy tette azt tavaly nyáron is, a megoldásig azonban úgy tűnik még sok szennyvíz lefolyik a folyón.

Boda Veronika

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Fodor Gábor szigorú fellépést tervez, és azt ígérte, ha hamarosan nem születik megállapodás kezdeményezni fogja a bőrgyárak működésének felfüggesztését fotó: Darnay Katalin
[/caption]„Az osztrákokra állandóan figyelni kell” – mondta Fodor Gábor kedden Szentgotthárdon. Figyeltünk is, ugyanis azt az információt kaptuk, hogy eddig soha nem látott méreteket ölt a habzás a Rábán. Ki is vonultunk kamerákkal, papírral, ceruzával, de a hab nem volt sehol. Mint Bugán Józseftől, Szentgotthárd alpolgármesterétől megtudtuk, az osztrákok előszeretettel engedik bőrgyáraik szennyét éjszaka a folyóba, ezért nem látható délelőtt a foltokban úszó sárgás habzás. Erről a környezetvédelmi minisztert is tájékoztatta a helyszínen, aki ennek ellenére rendkívül figyelmesen vizsgálta a folyót habpamacsok után kutatva.
A miniszter alapos kutatásai után ismertette a legújabb vízminőségi mérések eredményét, melyek szerint a habzásért felelőssé tehető naftalin-diszulforsav a 2003-as 45 mikrogramm/literes értékhez képest 2008-ra csaknem a háromszorosára, 125-re emelkedett.

Fodor hozzátette, ezt valószínűleg a wollsdorfi bőrgyár magas szennyezőanyag-kibocsátása eredményezte, hiszen ez az a bőrgyár, amely az elmúlt időszakban sorozatosan túllépte a határértékeket. A másik kettő, a jennersdorf-i és a feldbach-i már átállt más cserzőanyagra, és nátrium-diszulforsav kibocsátásukat már tavaly a felére csökkentették. Azért ez szép tőlük, főleg úgy, hogy a maradék sem hozzájuk folyik. Ausztria már tavaly elismerte felelősségét a habzás kialakulásában, de a jelenlegi nagy mértékű habzást inkább a korai tavasznak és nem a bőrgyárak károsanyag kibocsátásának tulajdonítják.

Fodor Gábor szigorú fellépést tervez, és azt ígérte, ha hamarosan nem születik megállapodás kezdeményezni fogja a bőrgyárak működésének felfüggesztését, illetve termeléscsökkentését. A miniszter nehezményezte azt is, hogy a nagy mennyiségű szennyezett víz érkezését az osztrákok nem jelezték, valamint, hogy osztrák részről hiányoznak a beígért szankciók is a szennyező gyárakkal szemben. Ezek intézkedések egyébként a 2007 nyarán elfogadott Rába akcióprogramban is szerepeltek. A miniszter hozzátette, legközelebb február 20-án lesz egy osztrák-magyar közös határvízi bizottsági ülés, ahol a magyar fél a tavaly kötött megállapodás végrehajtásának felgyorsítását is szorgalmazza majd. „Ausztriának végre megnyugtató megoldást kell biztosítania” – jelentette ki a miniszter, valamint hozzátette, a bizottsági találkozón a tervek szerint arról is döntenek majd, hogy vízminőségi vizsgálat keretében elemezzék a folyóban található szennyező anyagokat az osztrák oldalon is, ellenőrizve a folyó állapotát a legfelső bőrgyártól kezdve, valamennyi jelentős szennyvíz bevezetési pontnál és duzzasztónál.

A folyó magyar oldalán továbbra is érvényben van a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által elrendelt harmadfokú kárelhárítási készültség: a magyar vízügyi szakemberek folyamatos, 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és laboratóriumi méréseket végeznek. Szentgotthárdon mi is szemtanúi lehettünk egy ilyen mérésnek, amely azonban nem felel meg az egy hétig is eltartó rendes vizsgálatnak. Ez csak egy amolyan gyorsteszt volt, de ez is kimutatta, hogy a folyó sósabbnak tűnik, mint általában.

Rába: szennyezés-történelem

2001. Először észlelnek a Rábán piszkos habréteget

2004 februárjában először kell vízminőség-riadót elrendelni

2004. július 22-én megállapítják, hogy a szennyezés a jennersdorfi bőrgyárból származik

2005 tavaszán a biológiai hatásvizsgálat megállapítja: a szennyezés már károsította a folyó élővilágát és tíz éven belül a víz teljes ökoszisztémájának kipusztulását okozhatja

2006. január 21-én magyar és osztrák szakemberek közös szemléjükön a habzás nyomait nemcsak a szentgotthárdi duzzasztónál, hanem osztrák oldalon, a jennersdorfi bőrgyár fölötti szakaszon is tapasztalják, ahol két másik nagyobb bőrgyár működik

2005 júliusában magyar környezetvédők és helyi lakosok a rábafüzesi határátkelőhely lezárását is kilátásba helyezik, ha nem szűnik meg a Rába habzása

2006 elején Körmenden Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter bejelenti: a magyar kormányzat a lehető legkomolyabban és leghatározottabban lép az ügyben, minden „békeidőben és jogállamban megengedett eszközt igénybe vesz”. Decemberben a miniszter ultimátumot intéz a szennyezést okozó osztrák bőrgyárhoz: amennyiben 2007. május 1-jéig sem tapasztalható a vízminőség javulása, akkor Magyarország visszavonja 1997-ben megadott hozzájárulását a jennersdorfi Boxmark bőrgyár vízjogi engedélyéhez.

2007 tavaszán az osztrák állam ígéretet tesz, hogy szövetségi pénzből szűrőket szerelnek fel a szennyező bőrgyárakra

2008 január: minden eddiginél nagyobb szennyezés nyomai mutatkoztak a Rábán

2008 január: minden eddiginél nagyobb szennyezés nyomai mutatkoztak a Rábán Fodor Gábor szigorú fellépést tervez, és azt ígérte, ha hamarosan nem születik megállapodás kezdeményezni fogja a bőrgyárak működésének felfüggesztését -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!