Hírek

2005.05.06. 00:00

Óriások párharca a Katalán GP-n

Már egy hónapja minden jegy elővételben elkelt a vasárnapi Spanyol Nagydíjra. Nem csoda, hiszen a hazaiak 23 éves sztárja utcahosszal vezeti a bajnokságot, és ezúttal is a legnagyobb esélyes. Ám maga a verseny egyelőre háttérbe szorul a BAR-Honda nyilvánosságra jutott csalása miatt. Úgy fest, 18 autó áll majd a rajtrácson, Bernie meg széttárja a kezét: ez van, sorry. Függetlenül attól, hogy a versenyszabályzat előírja: húsz csapatnak kell indulnia.

Méhes K.

A spanyol futam előtt szokás szerint őrült módon tesztelt mindenki, és ennek megfelelően majd’ minden csapat háza táján (kivéve BAR…) nagy az optimizmus. Ez különösképp igaz a Renault-ra és a Ferrarira. Alonso, idén immár háromszoros győztesként épp a katalán pályán szeretne leginkább diadalmaskodni. Ám némiképp érezheti a nyakában a mögötte loholó Schumacher leheletét, mert tőle eddig szokatlan módon szóban is nekiesett az olaszoknak: – Nem csak a BAR-Honda, a Ferrari is csal, amikor minden alkut felrúgva többet tesztel a többieknél!

Kétségtelenül igaz, hogy a vörösök egyfolytában nyomják a gázt valamelyik tesztpályájukon, és ez ad alapot arra, hogy Schumacher úgy érezze: – A bajnokság igazából csak Imolában kezdődött el a számunkra. Most már egyértelműen a győzelemért hajtunk!

De persze ugyanezt mondja Kimi Räikkönen is, aki olasz földön pokoli gyors volt két hete, csak éppen szétesett a McLarenje. Kérdés, sikerült-e javítani a megbízhatóságon, és hogy a válltörésből visszatérő Montoya milyen formában lesz de la Rosa és Wurz szintén sikeresnek mondható beugrása után.

A legifjabb: Fernando Alonso

Született: Oviedo, 1981. 07. 29.

Magasság: 171 cm

Súly: 68 kg

Hobbi: Foci, bicikli

A spanyol fiú a Forma–1 történetének legifjabb győztese. 2003 augusztusában, amikor a Hungaroringen megnyerte a Magyar Nagydíjat, mindössze 22 éves és 27 napos volt, és ezzel megelőzte Bruce McLarent, aki 1959-ben győzött az USA Nagydíjon 22 évesen és 104 naposan. Ha Alonso idén megnyeri a bajnokságot, akkor világbajnokként is a legifjabb lehet – ezt a címet egyelőre Fittipaldi birtokolja.

A legsikeresebb: Michael Schumacher

Született: Hürth, 1969. 01. 03.

Magasság: 175 cm

Súly: 72 kg

Hobbi: Foci

Minden idők legsikeresebb Forma–1-es pilótája. Senki sem szerzett nála több, összesen hét világbajnoki címet, s nem nyert több versenyt. A legutóbbi adatok szerint ő a legjobban kereső európai sportoló, éves jövedelme meghaladja a 80 millió dollárt, azaz 16 milliárd forintot.

Magasság: 171 cm

Súly: 68 kg

Hobbi: Foci, bicikli

A spanyol fiú a Forma–1 történetének legifjabb győztese. 2003 augusztusában, amikor a Hungaroringen megnyerte a Magyar Nagydíjat, mindössze 22 éves és 27 napos volt, és ezzel megelőzte Bruce McLarent, aki 1959-ben győzött az USA Nagydíjon 22 évesen és 104 naposan. Ha Alonso idén megnyeri a bajnokságot, akkor világbajnokként is a legifjabb lehet – ezt a címet egyelőre Fittipaldi birtokolja. A legsikeresebb: Michael Schumacher Született: Hürth, 1969. 01. 03.

Magasság: 175 cm

Súly: 72 kg

Hobbi: Foci

Minden idők legsikeresebb Forma–1-es pilótája. Senki sem szerzett nála több, összesen hét világbajnoki címet, s nem nyert több versenyt. A legutóbbi adatok szerint ő a legjobban kereső európai sportoló, éves jövedelme meghaladja a 80 millió dollárt, azaz

16 milliárd forintot. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!