Tájfutás

2024.08.27. 14:16

Önmagáért beszél a pécsiek hét dobogós helyezése

Kvanduk Bence

Forrás: PVSK

Jó eredményeket értek el a PVSK tájfutói a Vértesben , az iszkaszentgyörgyi kastélyparkban és környékén rendezett, több évtizedes hagyományokkal rendelkező Hungária Kupán. A közel ötven fős különítmény három arannyal, két ezüsttel és két bronzzal térhetett haza.

– Ez a verseny hagyományosan nagy ünnepe a tájékozódási futásnak – kezdte értékelését Vonyó Péter, a PVSK tájfutó szakosztályának szakmai vezetője a klub felületein. – Minden évben különböző helyszíneken nagy létszámú csapatok vesznek részt, és az öt napos volta miatt az egyik legrangosabb is az országban. Most különösen érdekes volt az, hogy az Eb-vel egyidőben, szinte ugyanazon a pályákon zajlott, ily módon sok nézője is volt a rendezvénynek. A megmérettetésen azok szerepeltek jól, akik öt napon keresztül tudtak folyamatosan jól teljesíteni. Az elért dobogós helyezések önmagukért beszélnek, nagyon elégedett vagyok versenyzőink teljesítményével.

A dobogós helyezettek

F45A: 1. hely Vonyó Péter.
N20A: 1. hely Révai Anna.
N21B: 1. hely Werner Boróka.
F14B: 2. hely Zánkay Domonkos.
F21B: 2. hely Kersity András, 3. hely Ráduly Csongor.
F14C: 3. hely Németh Marcell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában