2024.06.26. 10:37
Ilyen még nem volt: először lép színpadra nemzeti válogatottként a Senior Hip-Hop Team
Forrás: https://hungariancheerfederation.hu/
A magyar hip-hop csapat már szerepelt kontinensviadalon egyesületi színekben, idén először viszont nemzeti válogatottként bizonyíthat a Senior Hip-Hop Team. A csapat gerincét a PTE PEAC versenyzői adják, ennek értelmében Pécsen került sor a felkészülésre.
– Hatalmas megtiszteltetés, hogy megkaptuk a bizalmat és elindíthattuk a Magyar Cheer Hip-Hop Válogatottal a munkát – nyilatkozta a hungariancheerfederation.hu felületének a PEAC cheerleading szakosztály vezetője, Bánkyné Dr. Perjés Beatrix. – A csapat vázát a PTE PEAC Gang Crew adja, azonban csatlakoztak hozzánk más egyesületekből is, illetve az Egyetemi Válogatotthoz a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói is. A felkészülést igyekeztünk a tavalyi tapasztalatokra is építeni, több koreográfust bevonni, valamint a még színesebb csapat erősségeire is támaszkodni. Főként egyetemisták alkotják a keretet, többen dolgoznak is, így nem egyszerű összehangolni az edzéseket, de mindannyian nagyon elszántak vagyunk.
A megmérettetést június 28.-30. között rendezik meg Norvégiában.