2 órája
Unger Pálma lett az idei Szendrő-díjas
Unger Pálma színművésznő az idei Szendrő József-díjas – az elismerést Vidákovics Szláven, a Pécsi Nemzeti Színház művészeti vezetője adta át a premier előtt.
Unger Pálma
Fotó: PNSZ
A díj átadására ma este, a Vízkereszt vagy amit forgattok bemutató előadása előtt került sor. A díjat Szendrő József, a legendás direktor és színművész emlékére Máthé Erzsi, Szendrő első felesége és Lengyel György, a pécsi színház akkori igazgatója alapította 1991-ben.
A szabályzat szerint a színművészek titkos szavazással döntik el, hogy mely kollégájuk nyújtotta a legkiemelkedőbb színpadi teljesítményt az elmúlt évad során. Szavazásra azok jogosultak, akik legalább egy éve tagjai a színháznak, és azok nyerhetik el, aki legalább három éve a társulat színművészei.
Unger Pálmának ez a második Szendrő József-díja, hiszen 1998-ban is rá szavazott az akkori társulat.