2023.12.28. 16:20
Az egész évet végigkísérte a szent karácsonyi asztal ereje
Nem a fenyőfa, hanem az ünnepi asztal volt a karácsony szíve-lelke az egykori falusi világban. A szimbolikus jelentéssel is rendelkező ételekkel megterített asztal egészen január 6-áig, vízkereszt napjáig állt, ebben az időben folyamatosan csemegéztek róla a családok. E szokás részleteiről Burján István néprajzkutató muzeológus mesélt lapunknak.
Forrás: Fortepan
A karácsonyfa állítása a 19. században jelent meg elsősorban a bécsi udvarokban, de a magyar nép körében igazán csak a két világháborút követően terjedt el széles körben, a vidéki emberek otthonaiban viszonylag későn jelent meg. A falun élő családok körében sokáig nem is a fenyő, hanem a karácsonyi asztal állt az ünnep középpontjában, amelyet vízkeresztig, az ünnepkör végéig megterítve hagytak – tudtuk meg Burján Istvántól, a JPM Néprajzi Osztályának vezetőjétől.
A karácsonyi asztalra számos különböző étel került, legalább huszonegyféle. Burján István elmondta, az éjféli misén a papi áldás kiterjedt a családokra, az otthon megterített karácsonyi asztalra is, ezeket szentelményként, kiemelt tisztelettel illették.
– Az asztal január 6-áig szent és sérthetetlen volt, addig nem bontották le, a rajta elhelyezett ételekből folyamatosan fogyasztottak. Még az elhunyt családtagnak is jelképesen készítettek egy terítéket. Az étkezés során maradt morzsákat sem dobták el, ezeket az abroszok vagy az asztal alá söpörve, majd mikor vízkeresztkor lebontották a terítést, összegyűjtötték a morzsákat és a maradékokat. Később ezeket apróra összetörve gyógyításra is használták, ugyanis gyógyító erőt tulajdonítottak neki, továbbá az állatok élelmébe keverték, a gyümölcsfákat hintették meg vele, az asztalra került Luca-búzából pedig a tyúkoknak adtak, hogy jól tojjanak – számolt be a néprajzkutató a karácsonyi asztal egész évre kiterjedő jelentőségéről, a hozzá kapcsolódó hiedelmekről.
Az asztalra került sokféle élelem között szerepelt a jól ismert méz (egészség, édesség) a fokhagyma (gonosz elleni védelem), az apró magvas termények, mint a mák és a hüvelyesek (bőség, jó termés), a csonthéjasok, melyek az új életet, a dió, melynek termése feltörve az angyalszárnyakra is emlékeztetett, a termékenységet is jelképezték.
– Az asztalra legalább két, de inkább három abrosz került, amelyeknek szintén az év további részében fontos szerepet szántak. A legnagyobból lett a vetőabrosz, az ennek tetején elhelyezett kisebb terítővel a kenyeret takarták le, a legkisebb, legszebb terítő pedig a férjhez adandó lány kelengyéjébe került, jelképezve, hogy a család szeretete, áldása kíséri tovább
– magyarázta a szakértő.
– Az asztal alá került szalmának is fontos jelentőséget tulajdonítottak, hiszen ez jelképezte a betlehemi jászlat, később ezt tették ki az állatok számára, illetve szintén gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Az asztal alá továbbá a családi gazdaságban meghatározó terményeket, az állatok kötőfékjét is elhelyezték, hogy részesüljenek az áldásban. Itt kapott helyet a gazda kalapja és csizmája is, hogy majd ezeket felhúzva táncoltassa a menyecskéket farsang idején – tette hozzá Burján István.
