A mackó gyorsbüfébe megy, hogy jóllakassa a drámakedvelőket

A legtöbben szeretünk étterembe járni, különleges vagy éppen egyszerű fogásokat enni. De miközben a felszolgálótérben élvezzük az elénk tett ételt, nem is sejtjük, hogy milyen feszültség, stressz uralkodik bent a konyhában, hogy minden gördülékenyen menjen. Ezt járja körül A mackó című sorozat is, de nem kell megijedni, ez nem csak a gasztronómiát fókuszba helyező nyolcrészes alkotás. Igaz, hogy helyszínünk főképpen a konyha, de a hangsúly leginkább a karaktereken van. Emiatt ez egy igazi karakterdráma.

Főhősünk, Carmen Berzatto, becenevén Carmy egy díjnyertes séf, aki elnyerte az év feltörekvő fiatal szakácsa elismerést is. Ő az, aki a sikert hátrahagyva hazatér Chicagoba, hogy átvegye az öngyilkos lett bátyja, Michael által vezetett családi vállalkozást, egy gyorsbüfét, aminek vezetése igazi kihívás a sztárséfnek, hiszen probléma van a könyveléssel, a csapat sem hozzáértő és még az ételekkel sem elégedett. Újítani akar, szeretné a legnagyobb éttermekben tanultakat hasznosítani és bevezetni a gyorsétteremben, azonban az újításai iránt nem igazán lelkesedik a már összeszokott csapat, köztük Richie, Michael kezdetben ellenszenves barátja is. A színen ekkor megjelenik egy ambiciózus séf, Sydney, akit Carmy rögtön előléptet, és megbízza egy olyan módszer kidolgozásával, amivel sokkal hatékonyabban menne a munka a konyhában.

A tartalom leírásból elsőre az jöhet le, hogy itt csak a gasztronómiáról lesz szó, de nem. A két rendező, Christopher Storer és Joanna Calo nagyon jó érzékkel nyúlt a történethez. Az teszi felejthetetlenné az alkotást, hogy kellően elidőznek az alkotók a szereplőkön, amelynek a tortahabja a feszes tempó és a soha meg nem álló események.  

A sorozat megvalósítása csillagos ötös. Minden egyes részlet nagy műgonddal van megkomponálva. A készítők figyeltek a legapróbb dolgokra is és egy igazán egyedi stílust teremtettek meg, amihez hozzá jön a zene, amelyek jól álltak az egy-egy érzelmes karakterpillanathoz vagy éppen a konyhában uralkodó káoszhoz. A gyors vágások az utóbbit hivatottak erősíteni, és konkrétan tudjuk, hogy sose akarunk konyhában dolgozni, amelyet csak tovább erősít az a vágatlan, feszült és drámai húsz perc a hetedik epizódban.

De ez mit sem érne a jól megválasztott szereplők nélkül, akik egyről-egyik megkapják karakterívüket, és még a legidegesítőbb karaktert is megszeretjük a sorozat végére. Mindenkinek megvan a maga szerepe, motivációja, személyisége, amelyet nem egyszer szembe is állítanak az alkotók hitelesen ábrázolt konfliktusokon keresztül. Meg vannak töltve élettel és érzelmekkel a színészek jóvoltából. A Charmyt megformáló színész Jeremy Allen White különösen hatalmasat alakít. Tehetségét igaz, hogy megmutatta már a Szégyentelenek című sorozatban, de ahhoz képest szintet ugrott játéka. A karakter erősségeit, gyengeségeit, belső vívódásait úgy képes bemutatni, hogy hol szeretjük, hol utáljuk karakterét, de a mellékszereplők is brillíroznak. 

A mackó sok helyen komédiaként van feltüntetve, de ez csak részben igaz. Az olykor-olykor bedobott poénok jól működnek, és hiába járja át a sorozatot néha egy kellemesen megnyugtató érzés, ez egy komoly dráma gyászról, feldolgozásról és emberi kapcsolatokról, valamint arról, hogy ne féljünk segítséget kérni.