Diákok versenyeztek

3 órája

Lézerfutás, távbecslés, mászás volt a feladat

Szemerkélő esőben, de annál nagyobb lelkesedéssel teljesítették az akadálypályákat a honvédelem iránt érdeklődő diákok. Immár hatodik alkalommal rendezték meg a pécsi MecsExtrém Parkban az Országos Haditorna Verseny Baranya vármegyei fordulóját.

Tóth Viktória

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében hirdette meg a Honvédelmi Minisztérium az Országos Haditorna versenyt. A verseny vármegyei fordulóját október 2-án tartották.

haditorna, pécs
A magasban is volt feladatuk a Haditorna Verseny résztvevőinek
Fotó: Kovacs Liliána

A diákokat a helyszínen Szily Béla főhadnagy és Tégény Krisztián százados köszöntötte, ők mondták el a résztvevők számára a fontos információkat. A főhadnagy tájékoztatta hírportálunkat, hogy a versenyre maximális számú, 20 csapat jelentkezett, 18 Baranya vármegyei iskolából, szinte minden járási központtól érkeztek tanulók, a kísérőkkel együtt mintegy 100 fő jelent meg a programon. Ez jelzi azt, hogy a verseny évről évre egyre népszerűbb. A rövid eligazítás után már fel is sorakozhattak a csapatok, majd kezdődhetett a megmérettetés. Nem számított a hűvös idő, a tanulók vállvetve küzdöttek, céljuk a legjobb időeredmények megszerzése volt.

haditorna, pécs
A Haditorna Verseny feladatai megizzasztották a résztvevőket
Fotó: Kovacs Liliána

A Haditorna Verseny versenyszámai

A következő versenyszámokban mutatkoztak be a fiatalok: mátrix tájfutás, tereptan és távbecslés, kézigránát, lézerfutás, elsősegély, akadálypálya, totó és váltófutás. A 9-12. osztályos középiskolás diákok a pihenőidőben feltehették kérdéseiket a résztvevő toborzóknak és kadétoknak is a Magyar Honvédség továbbtanulási, képzési, szolgálatvállalási lehetőségeivel kapcsolatban.

haditorna, pécs
A gyorsaság nagyon fontos volt a haditorna versenyen
Fotó: Kovacs Liliána

Az eredmények

A pécsi verseny eredménye alapján a Baranya Vármegyei SZC Mohácsi Radnóti Miklós Technikum és Szakképző Iskola lett az első, ők jutottak tovább az országos döntőbe. A második helyezett a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, míg a harmadik a Janus Pannonius Gimnázium csapata lett.  

A különdíjat, mely a Laser Run versenyszám legjobb teljesítőjének jár, a Janus csapata nyerte. A díjakat Müllerné Dr. Juhos Bernadett, a kormányhivatal főigazgatója adta át.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában