2 órája
Időközi választást tartanak Kertvárosban
Szeptember 22-én, azaz a mai napon a pécsi 15. választókerületben tartanak megismételt időközi választást, mert júniusban szavazategyenlőség alakult ki Kertvárosban. Az utolsó kiadó hely sorsa dől el a választás napján.
A június 9-i helyhatósági választáson szavazategyenlőséggel érintett 15. számú pécsi választókerületben szeptember 22-én tartanak időközi voksolást. Nyár elején ugyanis ebben a választókörzetben a pécsi polgári szövetség aspiránsára, Vörösné Deák Andreára és a baloldali koalícióban induló jobbikos Fürj Csabára is 1224-en szavaztak. Emiatt a helyi választási bizottság eredménytelennek nyilvánította a voksolást, ami később jogerőssé vált és új választás megtartásáról rendelkeztek.
A megismételt voksoláson az említett jobbikos a polgármester nevét viselő "civil" egyesület jelöltjeként indult, rajta kívül Kővári János, a Fidesz-KDNP-ÖPE jelöltje, a Mi Hazánk részéről Horváth Sándor László adta le az ajánlóíveket, valamint Körömi Attila független jelölt, akit a Tiszta Kezek Egyesület támogatott. (Utóbbit meglehetősen sértődötten, és durván elfogultan, személyeskedően mutatta be szombaton az önkormányzati lap főszerkesztője, Nimmerfroh Ferenc, akinek az MSZP-s pénzügyi elit játszóterévé silányított városi lap élén végzett báb-tevékenységéről legendás történetek keringenek. Sokak szerint a lapot ugyanis a szocialista elit számú propagandistája, Barabás Béla irányítja kézi vezérléssel a városházáról, és most Nimmerfrohnak is ott kreáltak jól fizető állást.)
A választás eldönti az utolsó mandátumot
A vasárnapi voksoláson dől el tehát a pécsi közgyűlés utolsó, még kiadó mandátuma. A júniusi választáson az elmúlt ciklusban a várost irányító baloldali koalíció elvesztette a többséget, a polgármesterrel együtt mindössze 9 mandátumot, míg a Fidesz-ÖPE-KDNP szövetségnek 11 képviselői helyet. Mellettük még a Mi Hazánk, a Tiszta Kezek Egyesület, az MKKP és a Mindenki Pécsért Egyesület is egy-egy képviselőt juttatott be a közgyűlésbe.
A vasárnapi voksoláson egyébként lényegében az erőviszonyok csak a tekintetben változhatnak, hogyha a jobboldali jelölt nyer, akkor erősebb közösséget alkothatnak a közgyűlésben, de még így is a kisebb pártokra, szervezetekre is szükség van ahhoz, hogy egy-egy döntéshez meglegyen a többség.
A szavazóköröket – ahogyan máskor is – kora reggel nyitják meg és 19.00 órakor zárják. A választókerületben hat szavazókör van és valamivel több mint 6.500 szavazópolgár szerepel a névjegyzékben.