Előre nem látható többletmunkák?

2024.09.04. 07:00

Újabb milliókba kerül a Bóbita régi épülete

Újabb, csaknem bruttó 8,5 millió forintot kell fordítania a pécsi önkormányzatnak a Bóbita Bábszínház egykori Mária utcai, életveszélyessé vált épületének állagmegőrzésére – derült ki egy, a napokban közzétett polgármesteri határozatból.

Bama.hu

Úgy fest, nem mostanában lesz erlőrelépés a Bóbita ügyében

Hírportálunk az elmúlt évek során folyamatosan beszámolt az egykor szebb napokat látott, eredetileg a Pécsi Jótékony Nőegylet székhelyeként működő épület sorsáról.

Éppen egy éve arról írtunk, hogy a korábbi jelzésszerű megoldás helyébe markáns, pallókból ácsolt kordon került az épület köré. Az omladozó falakat körülvevő kényszermegoldás a balesetveszélyt volt hivatott meggátolni, ám a parkolást és a közlekedést is megnehezítette az utca egy részét elfoglaló kordon.

Az idei nyár derekán a fából készült palánkokat részben fémkorlátok váltották fel. A legfrissebb, keddi állapotok szerint a korábbi alacsonyabb, fémből készült kordonokat magasabbakra cserélték, az épületnél több munkást, a Mária utcai oldalnál pedig két nagy konténert is láttak munkatársaink, továbbá azt is, hogy munkálatok folynak az ingatlan belső részében is.

A hányatott sorsú épület történetének előzményeihez tartozik, hogy a pécsi közgyűlés tavaly szeptemberben elfogadott egy előterjesztést arról, hogy 175 millió forintból dúcolják alá és támasztják meg az épületet, hogy össze ne dőljön – ez azonban a további romlást nem fogja megállítani.

A pécsi jobboldal politikusai közül többen régóta sürgetik a helyzet megoldását. Köztük Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke többször is hangsúlyozta, hogy közösségi célt kellene találni a bábszínház korábbi otthonának.

A júniusi helyhatósági választásokon a belvárosban a pécsi polgári szövetség színeiben egyéni mandátumot nyert Marsalkó Péter programjának is része az épület sorsának megnyugtató rendezése.

Nem olyan régen szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében egyik olvasónk is arról írt, hogy - mint fogalmazott - számára és mások számára is nehezen érthető kérdés az egykori Bóbita Bábszínház roskadozó épülete a Mór és Mária utcák sarkán.

A vonatkozó polgármesteri határozat megfogalmazása szerint most „az életveszélyes épület állagmegóvásához a szerződéskötéskor előre nem látható többletmunkára” nettó 6,6 millió, azaz bruttó csaknem 8,5 millió forint fedezetet kell biztosítania a pécsi önkormányzatnak. A városházi dokumentum szerint a jelzett összeget az idei költségvetés dologi kiadásainak terhére biztosítják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában