Végórák

2 órája

Felemás teljesítmény, tízmilliós jutalomosztás

Képtelenek kiadni a belvárosi irodaházakat, de a tavalyi félmilliárdos értékesítésnek sem igazán látszik a haszna – a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH) meglehetősen felemás beszámolót tett le az asztalra a baloldali városvezető koalíció végóráiban. Prémiumok kifizetésére idén is akadt pár tízmillió.

Bóka Máté Ciprián

A városi önkormányzat ingatlanvagyonát hasznosító, azt kezelő Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. az egyik kulcsfontosságú cége lehetne az önkormányzatnak, hiszen a piacok, üzletek mellett irodaházakat is kezel, valamint a város birtokában lévő forgalomképes telkeket, épületeket, ingatlanokat szintén hasznosítja. A PVH élére a baloldali önkormányzat hozta el a Szabó Szilárdot még évekkel ezelőtt, aki a becslések szerint néhány év alatt nagyjából 150 millió forintjába került a pécsieknek, hiszen a fizetésével és a prémium kiutalásával együtt ennyit kereshetett a tavaly nyáron történt távozásáig. A vezérigazgató pedig úgy hagyta el a céget, hogy még Pécset is faképnél hagyta – családi okokra hivatkozva. Helyére tavaly nyáron érkezett Jedlicska Zsófia, aki valójában a korábbi gazdasági vezetői székből ült át a vezérigazgatói posztba. 

prémium, önkormányzat, pécs
Prémium: tízmilliókat osztottak ki megint
Fotó: Löffler Péter

A két vezető tehát egymást egészítette ki, és egyben folytonosságot is képviselve, ezért is fájhatott az pécsi önkormányzat éppen megmentésre váró propagandistáinak az, hogy korábban az új Vásárcsarnok problémáiról, vagy éppen az igazgató gépjármű beszerzéséről írtunk. Míg az előbbi az árusok panaszait taglalta, az utóbbi írásunk viszont arról szólt, hogy vajon mi szükség volt arra, hogy egy néhány éves gépjárművet lecseréljen az új vezér. Megkeresésinkre lényegében nem reagáltak, csupán sértődötten az közölték egy politikai pamfletben, hogy mintha "kipécézett" lenne a vagyonhasznosító. 

A cég beszámolója - amit a végóráit élő baloldali városvezető koalíció egyik utolsó bizottsági ülésére került - továbbra is komoly kérdéseket vet fel, hiszen nem világos, hogy a városi vagyonkezelő cég vajon feléli, vagy pedig kezeli a rábízott vagyont? A vállalat a 2024-es üzleti tervében ugyanis szinte egy laza kézmozdulattal elintézte a városi vagyon kiárusítását, mondván "az ingatlanportfólió tisztítása eredményeként azokat az ingatlanokat adják el, amelyek jövedelmezőségi szempontból nem megfelelőek". Ennek az volt a következménye, hogy tavaly az első félévben több félmilliárd forintért adtak el forgalomképes ingatlanokat, ez most csupán 80 millió forint körül alakult. A legnagyobb pofont az jelentette, hogy a PVH az idei üzleti terve szerint is számolt azzal, hogy a német multi, a Thyssenkrupp a Déli Ipari Parkban megvásárol még egy telket 120 millióért, de erre nem került sor. Az, hogy mindez összefüggésben van-e azzal a befektetőellenes hangulatkeltéssel, amit az októberig regnáló baloldali városvezetés folytatott, nem lehet tudni, mindenesetre ez az ipariparkos telekeladás nemcsak a cég mérlegéből fog hiányozni, hanem a város kasszájából is, hiszen egy, korábban beharangozott beruházás állt le teljesen. 

Vékonyka nyereség

A cég egyébként 50 milliós nyereséget realizálhat az év végén emiatt mindössze –  idén telekeladással számoltak 171 milliós adózott eredménnyel –  ami gyakorlatilag a teljes, több tízmilliárdos vagyontömeg mellett meglehetősen vékonyka. (A cég persze mondhatja, hogy vett is ingatlant tavaly, csakhogy ez szintén önkormányzati cég, a Tettye Forrásház Zrt. tulajdonában volt, azaz a városi összképet tekintve ez nem jelent változást.)

Nem tudják kiadni sem

Mindenesetre két belvárosi irodaházat képtelen kiadni a vállalat: 

  • az egyik a Nagy Lajos király útján lévő, korábban SSC-központként funkcionáló négyemeletes épület, 
  • a másik pedig ettől pár száz méterre lévő, a Zsolnay-szoborhoz közeli kétszintes ingatlan.

 Az ezek miatt a bérleti díjból elmaradásból fakadó kiesés évente 100 millió forintos tétel. Ugyanakkor a meglévő bérlők majdnem fele nem úszta meg az pécsi cég áremelését sem, aminek következtében a vállalat 57 milliós többletet ért el – összehasonlításképpen, ez a korábbi vezérigazgató másfél éves fizetésének felel meg durván. 

Prémium: erre volt több tízmillió

A cégnél az első félévben a 2023-as év teljesítményét követően – vélhetően csak felső vezetésnek – 23,3 milliós prémiumot osztottak ki, ebben azonban nincs benne a vezérigazgató ilyen jellegű javadalmazása, ami további tízmillió forint körüli tétel. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában