Körültekintően

2024.08.29. 13:40

Költséges az iskolakezdés, de olcsóbbá tehetjük

Lassan itt a nyár vége, elkezdődik az iskolai tanév is hamarosan. Ez az időszak a családok számára egy kihívással teli időszak, mivel a tanszereket ilyenkor szokás beszerezni. A spórolni vágyók számára összegyűjtöttünk néhány tippet a spórolásra.

Jusztin Levente

Egy pécsi anyuka mesélt arról, hogy negyedikes gyermeke számára mennyi mindent kell vásárolni egy tanévkezdéshez. Ő emiatt egy bevásárlólistához tartja magát, amit amúgy minden boltba menetelkor ír. Így tud a valóban szükséges dolgokra koncentrálni, nem kerülnek a kosárba  hirtelen felindulásból vett eszközök. Az interneten és az újságokból informálódik, melyik boltban melyik taneszköz olcsóbb. Emellett az akciós termékek vadászása a pénztárcát is megkíméli. A webáruházak rengeteg kedvezményt és kupont kínál fel, amit tanévkezdéskor érdemes elhasználni.

Egy másik anyuka szépen apránként veszi meg az eszközöket, nem pedig az augusztusi roham közepén. Tudja, hogy bizonyos szerekre csak a tanév későbbi szakaszában lesz szükség, így azokat ráér később is megvásárolni. Ebből kifolyólag az augusztusi fizetését nem kell teljes egészében a tanszerekre költeni. A ruházatra amúgy sem szívesen költ, így igyekszik a gyermek kinőtt ruháit elcserélni. Online piactéren erre bőven akad lehetőség, ahol még jó állapotú táskát, tolltartót vagy könyvet lehet találni.

Őszi ruhákat nagyon magas áron lehet vásárolni nyár végén. Érdemes az előző ősz utolsó napjaiban beszerezni ezeket, amikor már kifutó termékeknek számítanak. Ez a módszer viszont nem túl hatékony azoknál a családoknál, ahol a lurkó még növésben van. Az idősebb gyermekeknél már szóba jöhetnek az elektronikai eszközök beszerzése, táblagépek vagy laptopok vásárlása. Ebben sajnos nem igazán lehet spórolni, az olcsó eszközök nem időt álló kütyük legtöbbször. Érdemes alaposabban utánanézni ezeknek, mit lehet kapni relatív olcsón, ami évek múlva is bírni fogja a használatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában