2024.06.06. 12:00
Péterffy a Tisza Párt helyett Gyurcsány pártját választotta
A jelenlegi baloldali polgármester úgy tett hitet Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára mellett, hogy a Tisza Pártot még említésre méltónak sem találta – a régi, szocialista gyökereket választotta Péterffy Attila.
Forrás: DK Facebook-oldala
A Tisza Párt fővárosi nagy tüntetése előtt tett teljes hitet Gyurcsány Ferenc mellett Péterffy Attila az egyik országos televízióban. Ugyanis közölte, hogy „minden olyan országos ellenzéki párt, az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum, amelyik Pécsen számít, az beállt mögém". Ezzel pedig gyakorlatilag kategorikusan elzárkózott az újonnan létrehozott politikai formációtól, s azóta nem is ejtett lényegében szót erről.
A régi szocialisták és Gyurcsány: ez Péterffy világa
A jelenlegi polgármester ráadásul nemcsak a szavak szintjén nem foglalkozik a Tiszával, hanem gyakorlatilag a választáson induló csapatának tagjai között is a legmeghatározóbb erőt a Magyar Szocialista Párt és az abból kinövő Demokratikus Koalíció jelenti. Összességében pedig nyilvánvalóan elsősorban Gyurcsány Ferenc vezetése, iránymutatása a számottevő számára is. A DK-sok pedig már korábban is érzékelték, hogy a Tisza rájuk nézve komoly veszélyt jelent, ezért is igyekeztek elhatárolódni tőlük, támadták, támadják őket.
Szentgyörgyváry várja a Tisza Párt szimpatizánsait is
Péterffyvel szemben új irányt, új tempót, új lendületet hozna a pécsi független polgármesterjelölt, Szentgyörgyváry Péter. Ő nemcsak megemlítette, hanem ki is jelentette, hogy a Tisza Párttal több mindenben egyetért, és várja is a párttal szimpatizálók támogatását.
Az ellenzék ellenzékeként marginális lehet Péterffy
A közvéleménykutatások szerint a legújabb ellenzéki formáció el is húzhatott a Gyurcsányhoz köthető oldaltól, a baloldali választók ugyanis elfordultak a régi szocialista érát és elitet is hordozó, abban gyökerező ellenzéktől. Péterffy azonban hozzájuk kötődik, hiszen 2019 óta gyakorlatilag ez a baloldal uralja az önkormányzatot, a pénzügyi döntéseket.
Ha Péterffy marad a polgármester, akkor a Tisza ellenében a Gyurcsány párt mellett kiállva ismételheti meg a mostani öt esztendőt. Ezzel egyfajta végvára lehet a DK politikájának, hiszen időközben megindult az ellenzékváltás folyamata. Pécs belekerülhet egy olyan helyzetbe, hogy nemcsak a nemzeti kormány ellen, hanem az ellenzéki szerepkörön belül is ellenálló lehet, politikailag és gazdasági szempontból is marginális szerepet kaphat.
Rendőrterror: nem fontos
A DK-elnökével szemben Péterffy egyébként még egy apró kritikát sem mert megfogalmazni, hiszen az egyik tavaszi közgyűlésben a 2006-os rendőrterrort, a határon túliakkal szembeni uszítást sem ítélte el. Gyurcsány Ferenc pécsi térfoglalását mutatja, hogy a pécsi városházától, Péterffy "dolgozószobájától" pár száz méterre nyitott irodát Gréczy Zsolt DK-s parlamenti képviselő, Gurcsány balos jobbkeze.
A pécsi politikus támogatását először az MSZP jelentette be, hiszen az alig pár százalékos támogatottságú szervezetnek létfontosságú, hogy legalább Pécs megmaradjon számára minimális politikai térnek.