Irányításukkal legendássá váltak a vendéglátóhelyek - Farkas József és Benkő Dezső a nyugdíjas évekről is mesélt

A két „nagy öreg vendéglátós” nyugdíj után sem állt le, mindenki megelégedésére visznek még tovább több közkedvelt helyet.

Farkas József most a TV-toronyban ténykedik és 600 méteres magasságból, több száz méterrel Pécs fölött, az ország legmagasabb építményében beszélgetünk, miközben alattunk a város nyüzsög, a távolban pedig Horvátország hegyei nyújtózkodnak. Ideérkezik a régi jó barát, és üzlettárs, Benkő Dezső is, hogy a régi szép időkről és a „pihenő” esztendők aktív lehetőségeiről diskuráljunk. 
 

– Hogy kezdődött? 
FJ: – A Belvárosi étteremben (később ez lett a FEK, vagyis a Fegyveres Erők Klubja) voltam próbaidős szakácstanuló a hatvanas években. Az Áperben a tiszti étkezdét vezettem katonaként, majd a Bányász étteremben kezdtem élesben, voltam a Barbakán Bárban is, aztán kerek lett az élettörténetem, 1984-ben a TV-toronyban kezdtem, s most ide tértem vissza. Itt pedig az a szlo­gen, hogy magasan ez a legjobb hely a városban, s ha majd úgy alakul, az is igaz lesz, hogy a csúcson fogom abbahagyni. 

BD: – Én pincérként indultam, a Szlivenben, a Virágcsokorban meg a Mediterrán Hotelben. Aztán 1982-ben a Diana vendéglőt megnyitottuk két barátommal és több mint negyedszázada a Diacell Kft. ügyvezetőjeként több vendéglátó egységet irányítok mind a mai napig. 

– Mikor találkoztak a szakmában? 
BD: – Harminc évvel ezelőtt Jóska is beszállt a Dianába, aztán együtt kezdtük el felépíteni a Celláriumot. Hát az rengeteg pénz és hihetetlen munka volt. Hatan kezdtük el, végül ketten maradtunk. 

– Mi az, amit még együtt csinálnak? 
FJ: – A Delta éttermi gyors­étkeztetést a pécsi főpályaudvarnál. 

– Mióta nyugdíjasok? 
FJ: – Én vagyok az idősebb, és már 13 éve. Azóta itt vagyok újra a TV-toronyban, ahol el kell mondjam, a vendégek négyötöde Pécsre látogató turista. A busójárás például nálunk is mindig igen erős. Szóval a vendégkörünk Nyíregyházától Szombathelyig terjed, de kezdik a helyet a baranyaiak is újra felfedezni. 
BD: – Csak két esztendje, de a cégeken keresztül még működtetem a Mediterrán hotelt is, a Celláriumot pedig átépítjük. A Deltában pedig annyi a változás, hogy a pandémia idején nem tudtuk az emeleti nagytermet kihasználni, amit kivett a Fordan Sportegyesület és odajárnak a gyerekek táncolni. Viszont lent minden délben megebédeltetünk még kétszáz embert. 

– Abba lehet ezt hagyni? 
BD: – Miután saját tulajdonban dolgozunk, a munka, a gazdaságosság mindig hajt előre. Ha bérleményben csinálnánk, akkor bizonyára már többször is befejeztük volna. 

– A gyerekek nem léptek be a vendéglátós üzletbe? 
FJ: – Miután hétvégeken és vasárnap is mindig dolgozni jártunk, hát ez nem volt valami vonzó példa. Mindemellett a fiam vendéglátós lett, de külföldön. 

– Ha újrakezdhetnék, ugyanezt csinálnák? 
BD: – Valószínűleg igen, mert ez nagyon szép szakma. Még otthon is igen kellemes dolog arra készülni, hogy vendégül látunk valakit. 

FJ: – Jövőre hatvan éve vagyok a pályán és nem véletlenül. A kedvesség, a szeretet nem kerül pénzbe, a türelem, a beszélőkészség ugyancsak adottság, s akinek megvan, az jól boldogul ezen a vonalon. Ma már kicsit gépiesebb a felszolgálás, de azért a nívósabb helyeken még ma is a közvetlen kapcsolat a legfontosabb. 

–Mi volt a csúcs? 
BD és FJ: – Volt idő, amikor a cégeinkben 230-an dolgoztak 46 telephelyen. Akkoriban az említetteken túl a Delta Hotel, a Mecsextrém Park, az Expo Center, a Tenisz Klub, az MTA Székház és a Pécs–Budapest Intercityk is hozzánk tartoztak vendéglátói szempontból, sőt volt olyan is, hogy a teljes nemzetközi Intercity hálózat összes büfékocsiját mi működtettük. Továbbá mi vittük a Kodály Központ büféit, a Corso Éttermet, a Pécsi Nemzeti Színház büféit és az Árkád üzletházban a Lecsó elnevezésű gyorséttermet. 

Akkoriban hatvan jól képzett szakácsunk volt, talán most összesen nincs ennyi kiváló szakember az egész vármegyében. A cégcsoport 2008-ban volt a csúcson, akkor az éves árbevétele 1 milliárd forint volt. Ebben az időszakban az összes nagy cég – bankok egyetem, stb. – rendezvényeit mi szerveztük, esetenként az egész régióban. Az egyik legnagyobb vendéglátós attrakciónk például a bajai EFOTT volt, ahol húszezer vendégünk volt. De nemrégiben a dombóvári összevont vasutas napon is mi szolgáltuk fel az ételt, italt 3 ezer embernek. 

– Lájtosabb már az életük? 
FJ: – Egy ideig focizgattam, de már teljesen leálltam. A Tv-torony mellett inkább csak pihengetek. De azért akad itt teendő, most például a Tour de Hongrie-ra készülünk. 

BD: – Számomra a sport mindig fontos kiegészítő tényező volt. Tavaly őszig még minden héten fociztam. Hetente kétszer teniszezem, egyszer pingpongozom, és vasárnaponként 12 társammal standard és latin táncokat járunk. 

Az almák messze estek a fától

Farkas József 1950-ben született Ellenden. Ott is nőtt fel, Olaszba járt általános iskolába. A vendéglátásban 1964 óta tevékenykedik. Felesége, Ágnes, ruhakereskedéssel foglalkozik, 50 éve házasok. Timea (45) lányuk a városházán dolgozik, Tamás fiuk (40) egy osztrák szálloda vezető felszolgálója. Négy unoka is van. 
Benkő Dezső 1956-ban született Kisbesztercén. Hétéves korában került Pécsre, s 1970-től van a vendéglátóiparban. Felesége, Teréz, ruhabutikot vezetett nyugdíjba vonulásáig. Fiuk, Tamás (45) közgazdász-jogász, Svájcban él, lányuk Tímea (40) idegenforgalmi közgazdász, de divattanácsadóként ténykedik. Ugyancsak négy unoka van.