A pécsi gyermekorvos számára Amerika nemcsak álmaiban integet

Az Amerikai Egyesült Államokban számos tekintetben mások a lehetőségek, mint hazánkban. Amikor 1968-ban a tengerentúli magyar orvosok egységbe tömörültek, sokan még disszidensnek számítottak, akik elhagyták hazájukat. Úgy érezték, tudniuk kell egymásról, fontos segíteniük egymást. Talán maguk sem bíztak benne a kezdetekkor, ám ötvenöt esztendő távlatában a kapcsolatuk töretlenül működik. A hidegháború fagyos korszaka már elmúlt, éppen ezért a közös munkálkodás keretei jelentősen kitágultak. 

– Csereprogram keretében 2010-ben voltam kinn első alkalommal az óceán túlsó partján – árulta el Horváth Gábor. – Nagyon érdekeltek az ottani viszonyok, úgy hittem, számos dolgot tudok majd tanulni és hasznosítani a látottakból. A magyar orvosképzés magas szintű, de egy másik egészségügyi ellátórendszer, más technikai feltételekkel mindig tud újat, mást mutatni, amiből van mit tanulni. 

– Ezek szerint volt mit ellesni? 

– Szeretném előrebocsátani, hogy munkahelyemen, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának Onkohematológiai Osztályán a felszereltség XXI. századi, a világon sokan elfogadnák ezeket a kereteket, eszközöket. Az USA mégis más persze, de orvosi felkészültségben, tudásban partnerei vagyunk az ottaniaknak.

– Mivel dolgozott kint is, ezért átérezhette, milyen a beilleszkedés? 

– Az eleje nehéz, főleg a nyelv, a szaknyelv miatt. Rövid idő alatt bele lehet rázódni, utána pedig napról napra sok újat lehet elsajátítani, már érdemes figyelni a szakmai különbségekre is. Jellemzően a kiküldött kollégák jól megállják a helyüket a kinti munka során is. 

– Csak „egyirányú” utcáról szólhatunk, vagyis csupán mi látogatjuk a magyar kötődésű orvosokat? 

– Szerencsére nem erről van szó, kizárólagos alapon. Hiszen az egykori alapítók gyermekei, esetleg unokái érkezhetnek Magyarországra tanulni, az anyanyelvet tökéletesíteni, egyetemet végezni. Valamint alkalmanként amerikai hallgatók is érkeznek hozzánk gyakorlatra. Ennek a csereprogramnak vagyok az itthoni egyik szervezője is. Nagyon jól érzem magam ebben a feladatkörben. 

– Sejthető volt, hogy nem „véletlenül” választották be az elnökségbe, kora ellenére is. 

– Úgy vélem, ha nekem megadatott a lehetőség a kalandra, akkor kötelességem másokat is segíteni ebben. Már többször jártam Amerikában, aktívan vettem részt a szövetség kinti munkájában, az ottani konferenciák szervezésében. Ennek okán merült fel, hogy helyem lehet a vezetésben. Ez Magyarországon praktizáló orvosként eddig senkinek sem adatott meg. De ez a pillanat is elérkezett, a kölcsönös bizalom alapján. Ami nekem egyben egy nagyon komoly megtiszteltetés is!