Albert-Sütő Márta: nyugdíjasként is kellenek a sikerélmények

A Pécsi Vegyipari Gépészeti Technikumnak – majd Vegyipari és Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolának, később névfelvétellel Hevesy György Műszaki Szakközépiskolának – azért emlékezünk ma is 37 esztendős, szóval igen rövid, de annál tartalmasabb múltjára, mert van egy ilyen rendkívüli szervezője: Albert-Sütő Márta nyugdíjas éveiben öt társával megszerkesztette az alma mater kétkötetes történetét és kollektív segítséggel ősz elején emléktáblát állíttatott az egykori épületre.

Albert-Sütő Márta nem akármilyen vegyipari gépész, a technikum után elvégezte a Nehézipari Műszaki Egyetemet, közgazdász, jogász diplomája van, és a legrangosabb pécsi cégeknél (Sopiana, Dédász) dolgozott középvezető beosztásokban. Mindemellett soha nem feledte el, hogy honnan indult: a pécsi középfokú Vegyipari Gépészeti Technikumból, egy olyan osztályból, melynek tagjai több mint fél évszázada érettségiztek. S bár ezt követően még 30 évig működött az oktatási intézmény szakközépiskolaként, az ezredfordulót megelőzően végleg megszűnt itt mindenféle vegyész- vagy gépészképzés.

– Mit tudott ez az iskola? Különlegesnek kellett lennie, hiszen a múlt hónapban az emléktábla avatójára több százan eljöttek.

– Bár csak 1962-ben alapították, már abban az évtizedben legyőzték a diákjai a legjobb pécsi gimnáziumok tanulóit több tanulmányi versenyen. Nem csak a reál tárgyakban volt itt kiemelkedő képzés. Az iskola legnagyobb erénye az volt, hogy mindenre fogékony, művelt embereket nevelt. Így aztán az sem került partvonalon kívülre, aki nem műszaki területen folytatta. Akadémikusok, rektorhelyettesek, tanszékvezetők, vállalatvezetők, neves mérnökök mellett orvosok, jogászok, a kultúra jeles képviselői kerültek ki innen.

– Megemlítene néhány „pályaelhagyó” hírességet?

– Itt tanult a színészek közül Cseke Katinka, akit a Jóban Rosszban-sorozatból is ismerhet a közönség, vagy Stenczer Béla, a Pécsi Nemzeti Színház Örökös tagja, és itt kezdett Rudán Joe rockzenész is.

– Miért csak több mint húsz év elteltével állítottak emléktáblát?

– Nem egyszerű folyamat egy ilyen táblakihelyezés, az emlékezés útjának ugyanakkor voltak korábban is fontos részállomásai. Megírtuk például a technikum és a szakközépiskola történetének úgynevezett „aranykönyveit”, melyek az iskola egykori diákjainak támogatásával jelentek meg magánkiadásban.

– Mi olvasható ezekben a kötetekben?

– Többek között felkutattuk az iskola 128 végzős osztályának tablóját, padlásokon, pincékben, házi archívumokban. Kiderült az is, hogy a nem egészen négy évtized során 3298-an jártak ide. Feltérképeztük, hogy az alma materben 187 tanár, nevelő, oktató tanított egykor, megkeresve őket, mintegy félszáz embert meginterjúvoltuk. Számomra beigazolódott, hogy csodálatos dolog, ha az ember megvalósíthatja az álmát, és ha ezzel örömet szerez másoknak, az a legjobb dolgok egyike a világon.

– Tíz éve nyugdíjas, de pihenés helyett rengeteg szabadidőt az iskolai adatok felkutatására fordított. Sokan segítették ebben?

– A munka nagy részét öten végeztük, de létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, melyben további 1200-an közreműködtek.

– Igaz, hogy hobbiból is szervezői, információkutatói tevékenységet folytat?

– Valóban, a família családfakutatásával foglalkozom. Édesapámtól, a Finn-Magyar Baráti Társaság Alapító tagjától „örököltem” meg a feladatot, és egy történész unokahúgom is bekapcsolódott a munkába. A legkülönbözőbb határon inneni és túli hadtörténeti, egyházi és civil levéltárakban keresgéltünk, és 1200-ig vezettük vissza a családfát.

– Ezek szerint akad még más hobbija is? 

– Kislánykorom óta gyűjtöm a bélyegeket, melyeknek még kántortanító nagyapám mutatta meg a szépségeit és fortélyait. A bélyegek rendkívül sok információt hordoznak, játékos módom bővítik a gyermekek ismereteit. És bár a papíralapú levelezés ideje elmúlt, azért napjainkban is adnak ki új bélyegeket, és működnek a bélyegklubok. Emellett írogatok is, meséket, elgondolkodtató, a visszajelzések alapján tanulságos történeteket. Immár 160 ilyen kis írásom van, amit bekötve karácsonyra megkaptak a fiaim. 

Továbbá nagy háztartást vezetek. Nyertem már Pécsett pitesütő versenyt is, Magda József cukrászmester, a zsűri elnöke pedig elkérte akkor a dédim süteményreceptjét. No, és családcentrikus vagyok. Három unokám van, nem Pécsett élnek, igyekszünk minél több időt együtt tölteni, együtt nyaralunk felfedezve várakat, fürdőket, múzeumokat, minden évben más szögletét az országnak. Mindezeken túl kertészkedek, mert úgy gondolom, hogy minden szellemi foglalkozásúnak szüksége van rekreációra. Összességében az a meggyőződésem, hogy az embernek készülnie kell a nyugdíjas éveire, olyan célokkal, melyeket erejéhez mérten meg is tud valósítani. Sikerélményekre ugyanis minden életszakaszban szükségünk van.