Miseta Attilával, a pécsi egyetem rektorával a múltról és a jövőről is beszélgettünk

– Ha a múlttal indítunk, akkor sajnos a coviddal indítunk. A járvány terjedési sebessége az egész világot meglepte, és gyors válaszokat kívánt mindenkitől. Ön szerint az egyetem hogyan vizsgázott ebben a szituációban?

– Minket is kellemetlen meglepetésként ért ez a helyzet. Korábban is voltak hasonló járványok, de távoli vidékeken, így hozzánk nem igazán értek el, úgyhogy nem voltak bejáratott forgatókönyvek, amit követhettünk volna. Összességében azt gondolom, hogy felkészültek voltunk, a kollégák többsége kiválóan vizsgázott. Nagyon sokan a kifogások keresése helyett úgy döntöttek, hogy azon a pályán kell játszani, ami van, és lehet, hogy ez nehéz, és nincsenek meg a megfelelő feltételek, mert miért is lettek volna meg, de helytálltak, és felvették a tempót. A saját intézeti kollégáim közül is nagyon sokan hónapokig bent aludtak a munkahelyükön, puffokon, napközben pedig dolgoztak. A legnehezebb nyilvánvalóan az intenzíven és a covid-osztályon dolgozóknak volt, ahol egyre szaporodtak a betegek, és esetleg azzal is szembesülniük kellett, hogy valakit már nem lehet megmenteni, ami mindenképpen megrázó.

– A következő fázis az oltások beadása volt. Ez is a Klinikai Központ dolgozóinak feladata lett...

– Azt gondolom, hogy a kormányzat helyesen járt el. Itt is oltóanyag-bőség volt, gördülékenyen ment az oltás, és külön kiemelendő az, hogy a kollégák nagyon udvariasan fogadták a százszámra érkező polgárokat.

– Ha nincs járvány, akkor ez a beszélgetés egészen máshogyan indult volna. Gyaníthatóan a befejezett vagy a még zajló beruházások lett volna az első téma. Amelyeket, gondolom, szintén befolyásolt a covid.

– Igen, befolyásolt, de nem vészesen. A Modern Városok Program keretében ment végbe a legtöbb beruházásunk, és országos összevetésben is kiválóan teljesítettünk. Gyakorlatilag lezártuk ezt a szakaszt, befejeztünk nagyon sok beruházást az Általános Orvostudományi Karon, az Egészségtudományi Karon, a Műszaki és Informatikai Karon, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon, a Természettudományi Karon, és kisebb mértékben egyéb karokon is. Ugyanakkor a Fogászati Klinika már EFOP-pályázatból valósult meg, szintén határidőre. Hellyel-közzel voltak csak kisebb nehézségek, apróbb csúszások, amelyek valamilyen szinten a covidnak tudhatók be, de némi átütemezésre azért is szükség volt, mert időközben az építőipari árak igencsak elszabadultak. Összességében azt hiszem, hogy ez országos összevetésben is egy rendkívül sikeres program volt.

– És jönnek az újabbak?

– Igen, jönnek. Most van egy tudományos és innovációs park pályázat, ami már elkezdődött, lépésenként haladunk előre a megvalósítással is. Ezek a létesítmények a Műszaki és Informatikai Kartól fognak terjedni egészen a Szentágothai János Kutatóközpontig. Ezen felül a Szentágothai melletti nővérszállót fogjuk átalakítani, ami egy óriási kihívás lesz.

– Térjünk rá a rektori munka egyéb kihívásaira. Küzdelmes volt az elmúlt négy év?

– Korábban orvoskari dékánként tevékenykedtem, mi tagadás, az jóval egyszerűbb volt. A kari kultúrák ugyanis igen eltérőek. Bizonyos mértékig ezekhez alkalmazkodni kell, másfelől viszont azt is gondolom, hogy a kari kultúrákat meg kell változtatni. Egy jóval hatékonyabb, a minőségi oktatás és a minőségi kutatás, innováció irányába elkötelezett oktatói gárdát kívánok majd örökségül hagyni. A változás elkerülhetetlen, ráadásul ez a karok érdeke is. A kari vezetésektől azt várom, hogy a saját környezetük számára tartott „performance”-ok helyett inkább igyekezzenek olyan irányba terelni a szervezetüket, amely megfelel a 21. század kihívásainak. És igen, kell alkalmazkodni az egyéb kihívásokhoz is, a kormányzati szándékhoz, az európai uniós fejlesztések irányaihoz.

– Ezzel rá is fordultunk a következő témára, a modellváltásra. Mik a tapasztalatok eddig?

– A modellváltás folyamata természetesen még nem fejeződött be. Az ehhez való alkalmazkodásnak van olyan eleme, ami éppen az imént került elő: ez pedig a szemlélet- és kultúraváltás. Tudomásul kell venni, hogy mindenütt elvárás a minőségi teljesítmény. Például a hallgatói létszám növelése, ami régebben egyedüli bevételt hozó paraméter volt sok kar számára, az most már nem annyira van előtérben, fontosabb lett a minőség fokozása. Azaz azok a hallgatók, akik kiesnek a rendszerből, mert ugyan felvételt nyertek, de nem végeznek, gyakorlatilag hátrányosan befolyásolják az egyetem gazdálkodási helyzetét. Ugyanúgy azok is, akik nem haladnak a mintatanterv szerint. Alapvető érdekünk, hogy kellő számú minőségi hallgatónk legyen. Fontos a tudományos és innovációs teljesítmények növelése. Összességükben a tapasztalatok jók, a helyes irányba mozdultunk el.

– Hogy látja: jó pályán van most az egyetem?

– Én azt gondolom, hogy igen. A változtatás mindig mozgásteret is nyit. Ennek kihasználása a rektori ciklusomnak a legfőbb célja, tehát amennyire lehet, használjuk ki a lehetőségeket. Kétségtelen tény, hogy a háború és az energiaválság újabb kihívásokat is jelent.

– Ezzel rá is térhetünk a jövőre...

– Ami változás lesz, az az innováció irányába, illetőleg az egyértelmű gazdálkodás irányába történő elmozdulás, a hatékonyság növelése. Ehhez kértem és kaptam is segítséget a két új rektorhelyettestől, Jakab Ferenctől és Schepp Zoltántól. Remélem, hogy mindketten az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve beváltják a reményeket, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy egy koherens csapatot fogunk alkotni.

– A működtető alapítvánnyal gördülékeny a munka?

– Az alapítvány is elkészítette stratégiai tervét a következő évekre, és ez nem csekély mértékben koherens az egyetemi stratégiai tervvel. Persze egyfajta összefésülést fog ez még igényelni. Ebben a biotechnológiai, az orvos-egészségtudományi fejlesztések, valamint a fenntarthatósággal kapcsolatos fejlesztések csúcsosodnak ki, azzal a beszúrással, hogy természetesen a mostani időszak meglehetősen gyorsan teremt új kihívásokat. Elődömnek és nekem egy kicsit túlságosan kijutott a jóból: pl. a covid egy óriási kihívás volt, és most a háború miatt elszabaduló energiaárak is problémát jelentenek, de igyekszünk minél jobban reagálni ezekre a kihívásokra.

– Kikerülhetetlen téma, és ne is kerüljük ki: az egészségügy finanszírozásának sajátosságai miatt a Klinikai Központ adóssága nem csökken látványosan.

– Úgy gondolom, hogy személyi szinten a pénzek szétosztása nem nélkülözheti a motivációs elemet. Több és jobb, illetve jobban fizetett szakdolgozóra lesz szükség. Intézményi szinten pedig tőkeinjekcióra szorul az egészségügy, hiszen évről évre halmozódik fel egy kb. 100Mrd forintos adósság az ország intézményeiben. Viszont cserébe lehetővé válna a számonkérhetőség. Tehát aki megkapja a pénzt, attól elvárható lenne, hogy nullszaldóra kihozza a helyzetet – ha nem, akkor vonja le a következtetést. Az egyetemi klinikáknak pedig egy ugyanolyan típusú szerződés kellene az OEP irányából, mint amilyen a felsőoktatás kapcsán köttetett az egyetemek és a működtető alapítványok között.