Elment a jóságos „Télapó”

Amint a Mecseki Szénbányák sorra zárta be mélyművelésű termelőhelyeit, Trencsák Istvánnak is lejárt az ideje a föld alatti munkában az ezredforduló előtt Komlón, bár még aktív utolsó éveiben a Dunántúl Napló hasábjain nagy vitára kelt a vállalat igazságtalannak tartott járadékrendszerével. A nagy szakállú, mikulás-forma bányász jóságos öregúrként, de igaza teljes tudatában akkoriban hónapról hónapra felkereste a szerkesztőséget.

Legutóbb júliusban hallottam újra hírt felőle, s nem gondoltam, hogy már csak napjai vannak vissza. Szülőföldjéről üzent, Bács-Kiskun megyéből, a Baja melletti Nagybaracskáról. Mert kiderült, nem pihent ősi otthonában sem nyugdíjasként, Vujity Tvrtko blogban írta meg kapcsolatuk történetét, s dokumentumfilm is készült róla Talpalatnyi hely címmel, amint a fővárosban az utcán hajléktalanként cipészkedik. Igen, hányattatott sorsa odáig vitte, hogy aluljáróban élt Budapesten, de amije volt, azt ott is megosztotta másokkal. Sőt, hajléktalan társai cipőit javítgatta.

A jóságos „Télapó” aztán hazatért, s Nagybaracskán csak így hívták, mert az ovisok, kis­iskolások Mikulása volt minden esztendőben, és újabb és újabb segítő akciókat szervezett. Legnagyobb időskori attrakciója azonban tavaly szeptemberben egy Guinness-rekord volt, melyet hitelesítettek is. Azzal lett ekkor országszerte ismert, hogy több mint két és fél évi aprólékos munkával gyufaszálakból felépített egy cipőt, melyet Baja városának adományozott.

A cipésznek tanult, de a mesterséget bányászra cserélő szaki hihetetlen remeket alkotott. A cipő mérete ugyanis úgy 480-as, olyan ember lábára illő, akinek a lábfeje 331 centiméter hosszú, 88 centi széles és 71 centiméter magas. A gyufakompozíció váza hungarocell, hat négyzetméteres felülete 180 ezer gyufaszálból, négyzetméretenként mintegy 64 ezer darabból készült. A cipő egyébként használatra is alkalmas, már ha találna valaki egy olyan, közel húsz méter magas embert, akinek ekkora lába lehet. Ez tehát a Guinness-rekord és még bőrből sincs sehol ekkora méretű lábbeli a világon.

„Előbb a cipő orrát készítettem el, csak dekorációnak szántam a szobámba, de utána belejöttem a munkába, és kedvet kaptam a folytatáshoz” – idézte egy éve a mű keletkezésének körülményeit a bajai újság. Kiemelve azt is, hogy a cipész háromszor bontotta vissza, mire olyan tökéletes lett, amilyennek elképzelte.

Trencsák István soha nem volt gazdag ember, de mindig észrevette és segítette a szegényeket abból, amije csak volt. Mementóként pedig itt maradt utána a világ legnagyobb gyufaszálakból összerakott cipője.