Legyen értéke és megbecsültsége az egyetemi bölcsészlétnek!

– Egy kicsivel több mint egy éve dékán. Eredeti célkitűzései közül mit sikerült eddig valóra váltania? Egyáltalán hogyan telt az elmúlt esztendő?

– Csak csapatban tudok dolgozni, az elért eredmények közösek, de a felelősség természetesen az enyém. Első lépésként jelentősen megfiatalítottuk a tanári gárdát, a nyugdíjba vonulók helyére fiatal tanársegédeket és adjunktusokat vettünk fel. A dékáni programomban is kiemeltem, hogy szeretnék a korfán javítani, hiszen ezen múlik a kar jövője. Az elmúlt évben egyharmadával növekedett a fiatal tanársegédek száma, jelenleg több mint negyvenen vannak. Az oktatók, különösen a tanársegédek és adjunktusok bére nagyon alacsony, a minket sújtó folyamatos pénzügyi megszorítások mellett sem tettem le arról a szándékomról, hogy javítsunk az anyagi megbecsültségükön. Annyira színes és sokféle képzéssel rendelkező kar vagyunk, hogy nagyon nehéz egységes szabályozást kialakítani, én pedig szeretem az igazságos, kiegyensúlyozott rendszereket, legyen szó tantervekről, óraadói díjakról, tudományos teljesítmények értékeléséről. Mindenesetre folyamatosan dolgozunk ezen. A képzéseket, tanterveket egy úgynevezett kreditkonszolidációs folyamatnak vetettük alá. Korábban a tanári teljesítményre került a hangsúly, a kreditek viszont a hallgatók teljesítményének mérőszámai, például az ösztöndíjakat is kredit alapján kapják. Több hallgatói munka jobb eredményt hoz, értékesebb diplomát ad, amit az európai egyetemi hagyományoknak megfelelően magasabb kreditszámmal honorálunk. A változtatás bizonyos diszciplináris szakoknál már lezajlott, a tanárképzésnél még várunk az ígért jogszabályi környezet megszületésére. Összegyetemi szinten sikerült megteremteni az alkotói szabadság lehetőségét a kiválóan teljesítő oktatók számára, amit én kezdeményeztem, és Miseta Attila rektor úr, valamint a szenátus is támogatott. Az oktatói és kutatói teljesítményt értékelő rendszer a mi karunkon most fordul élesbe, ennek kidolgozása még elődöm, Bereczkei Tamás dékánsága alatt kezdődött el. Ehhez jutalmazási rendszer társul. Aki jól dolgozik, azt megilleti az erkölcsi és anyagi elismerés. Mindemellett viszonylag sok dékáni utasítást adtam ki, jelentős részben a COVID-helyzet miatt.

– Mely szakok esetén nincs probléma a jelentkezők számával, s melyek azok, amelyeknél van még tennivaló?

– Vannak kiemelkedően népszerű szakjaink, sok hallgatóval, mint a pszichológia, anglisztika vagy a nemzetközi tanulmányok. Az angol nyelvű nemzetközi képzéseink egyre komolyabb bevételi forrást jelentettek, bár most éppen ezek vannak leginkább kitéve a vírushelyzet miatti bizonytalanságnak. Ami a klasszikus bölcsészszakokokat illeti, az idén kissé emelkedett a jelentkezők száma, de piacképes angol nyelvű képzések elindítása ezeken a szakokon is elengedhetetlen. Az osztatlan tanárképzés népszerűsége erősen függ a tanári pálya megbecsültségétől: itt országosan nagyon jelentős idén a hallgatói csökkenés.

– Hogyan lehet még hangsúlyosabbá tenni a fakultás nemzetközi jelenlétét?

– Dékán elődöm egyik legfontosabb programja volt a kar nemzetköziesítése, és ez nagyon eredményesen ment és megy végbe. Még zajlanak a felvételik a nemzetközi képzéseinkre, de már látszik, hogy ismét sokan jelentkeztek hozzánk. Igazából nem is a jelentkezésekkel kapcsolatban vannak aggodalmaink, hanem azzal, hogy akiket felveszünk, miképpen tudják elkezdeni a tanulmányaikat. Az országos átlaghoz képest a magyar nyelvű képzéseknél is jól állunk, a tavalyi magas hallgatói létszámot idén is hozzuk, bár a beiratkozásig van még idő. Ilyenkor meg szoktuk szólítani a leendő hallgatókat, például nyári táborok keretében, erre idén sajnos a járvány miatt nincsen mód, a kapcsolattartás nehezebbé vált. Tavaly átszerveztem a kari központi adminisztrációt, világos felelősségi körökkel, nagy hangsúlyt helyezve a marketing és kommunikáció megerősítésére, hiszen ezen nagyon sok múlik a jövőt illetően.

– Az ország néhány bölcsészkara bölcsészet- és társadalomtudományi kamarát alapított a szakterület jobb megbecsültsége érdekében, sőt a pécsi fakultás elnevezése is megváltozott, miután bekerült az elnevezésébe az utóbbi. Hogyan lehetne jobban megbecsültté tenni ezt a tudományterületet, miért van szükség a 21. században, a mostani technicizált világban bölcsészekre?

– Valóban eluralkodott a technológia az életünkben, szívesen használunk mindenféle technikai eszközt, amelyek létrehozásához speciális szaktudás szükséges. Ez fontos tudás, de nem terjed ki arra, hogy az adott eszköz voltaképpen mire jó, milyen előnyök és hátrányok származnak a használatából az egyes emberre és a közösségre nézve. Ennek megítéléséhez olyan tudásra és szemléletre van szükség, amely kreatívan képes összekapcsolni a különböző szakterületeket, amely szintetizál, felülről néz rá a jelenségekre. Jelenleg, úgy látom, a technokraták vannak döntési helyzetben, és hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a helyes döntésekhez megfelelő képpel kell rendelkezni az egész emberről, amihez valójában a bölcsészet- és társadalomtudományok sajátos tudása és megismerési módja szükséges.

– Nyilván a kar augusztus elsejei névváltozása is ezt igyekszik hangsúlyosabbá tenni.

– Annak nevezzük magunkat, ami vagyunk. Ez olyan, mint amikor házasságkötéskor a felek felveszik egymás nevét, hiszen összetartoznak. A mi közösségünk így tudja kifejezni saját identitását. Egyre több társadalomtudományi képzésünk van, egyre több a hallgatónk, egyre nagyobb a kínálat, a doktori képzésben is az élvonalban vagyunk a társkarokkal való összehasonlításban – bár ez igaz az összes egyetemi kar tekintetében is. Ráadásul a névváltozásnak gyakorlati jelentősége is van, mert a nemzetköziesítés során a külföldi egyetemek számára már nem kell magyarázkodnunk, hogy társadalomtudományokat (social sciences) is oktatunk, s nem csak bölcsészkar (faculty of humanities) vagyunk.

– Ennek fényében hogyan látja a jövőt, mit szeretne elérni a következő három évben?

– A hallgatói és oktatói kiválóságunk magas nívóját tartani, sőt javítani kell. Nagyon jó az oktatói állományunk, sokszínű tudással, komoly tudományos teljesítménnyel. Szeretném, hogy az egyetem és a kar megmaradjon viszonylagos autonómiájában, és azt is, hogy a tanárok mindezek miatt átérezzék azt, hogy érdemes ezen a pályán maradni. Célom, hogy legyen értéke és megbecsültsége az egyetemi (bölcsész)létnek.