Új időszámítás kezdődik a déli határnál

Még az „átkos”-ban történt, hogy szüleink néhány napra levittek bennünket a jugoszláv tengerpartra. A határhoz érve óriási kocsisor várt minket, a határőrök és a vámosok gyakorlatilag minden autót átvizsgáltak, minden utazót kikérdeztek. Hogy milyen céllal utazik, mit visz magával, stb. Mondanom sem kell, hogy több órát kellett várakoznunk az áthaladásig.

Miközben szüleinken érezhető volt a feszültség, mi gyerekek játékkal ütöttük el az időt. A következő meghatározó déli határélményeim már gimnazistakoromban voltak. Még a rendszerváltás előtt, de már az új szelek fuvallatával. Sportolóként társaimmal néhány havonta átjártunk „Jugóba”, hogy elnyűtt kézilabdacipőink helyett újakat vásároljunk. Mivel nem egy-egy párral jöttünk vissza, akkor már nekünk is volt miért izgulni a vámvizsgálatok idején. De a többórás várakozásokat akkor már megúsztuk. 

Az elmúlt évtizedekben többször vettük az irányt a horvát tengerpart felé. Egy-egy ilyen kiruccanás kapcsán – bár még javában vizsgálták az úti okmányokat – már nem a határátkelés, hanem inkább a lejutás volt az időigényes. Különösen, ha valamilyen csendesebb dalmát célpontot néztünk ki magunknak. 

Nos, úgy tűnik, hogy tegnaptól mindenképpen új időszámítás kezdődik déli határátlépéseinkben. Horvátország schengeni csatlakozása ugyanis azt jelenti, hogy egy eszéki ebéd, akár egy kávé is kalkulálható távolságra, pláne időre kerül tőlünk. A tengerpartra indulva pedig nemcsak a határátkelés ideje lesz rövidebb, hiszen szinte végig autópályán haladhatunk.