Hirdetés

2024.06.20. 08:32

Példásan működik a település – Tajti Zoltán az egyetértést és a harmóniát emelte ki Pellérd kapcsán

Véget értek a választások, újraválasztották a település polgármesterét, a testület nagy része is a régi maradt. A polgármester választási kampányának szórólapját olvasva szembetűnő az a pozitív és békés szellem, világkép, mások iránti emberi tisztelet, ami kivételessé teszi a közösségi megnyilvánulás ezen formáját. A valóságra, a teremtett jelenre és a „merjünk nagyot álmodni” jövőkép ötvözetéből született az a brosúra, melyet Tajti Zoltán polgármester a lakóközösség asztalára tesz immáron negyedik ciklus óta.

PR cikk

Tajti Zoltán polgármester

Mi lehet annak varázsa, hogy a községben a rendszerváltás utáni évtizedek választásai során kihívója sem volt?

A kérdésre a választ talán nem is én vagyok hivatott megadni, személyemet illetően végtelen megtisztelő. A leadott voksok száma, a kampány alatti példaértékű lakossági fegyelem, békesség és nyugalom, mely ezeket a heteket jellemezte.

Mi jellemezte Pellérden a képviselő-testület működését az eltelt ciklusban, ciklusokban?

Több visszamenő ciklusra jellemző, hogy az üléseken nem jelent meg a politika semmi vetülete, ami a döntésekben befolyásoló lett volna. Tisztelettel fogadtuk el a régió mindenkori országgyűlési képviselőjének segítő szándékát, aki településünkért éppúgy becsülettel dolgozott. A működési átláthatóság nálunk nem csupán egy jól hangzó szöveg, hanem a mindennapok valósága.

Polgármesterként a legrészletesebben beszámolok a testületnek, nincs szükségem önmagam felosztható polgármesteri keretre sem. Munkatársaim, kollégáim becsületéért a falig elmegyek, a feltétlen bizalom alapérték.

Ők függetlenként, önálló programokat hirdetve ajánlották magukat a közös munkához.

Mint polgármester, miben látja ennek előnyét egy megyei jogú város közvetlen szomszédságában?

Örömömre szolgál, hogy a város közelségéből adódó gazdasági előnyöket a település javára fordíthatjuk. Az ipari parkjainkba kiköltöző vállalkozások nagy része a városból érkezik új telephely létesítése céljából. Településünk vonzó és vállalkozásbarát környezetet biztosít.

Miben látja Pellérd közeli és távoli iparfejlesztési jövőjét?

A település kerékpárutas fejlesztése az országos hálózati nyomvonalon kiépült, mely napi több száz bringásnak ad lehetőséget szabadidős tevékenységhez. A község központjának, kastélyparkjának szabadidős parkja két szakaszban, több száz milliós fejlesztéssel egy turisztikai látványosságot hoz magával.

Pellérd község természeti adottsága arra sarkall bennünket, hogy egy jól átgondolt turisztikai fejlesztést hajtsunk végre. A település közigazgatási területén részben hasznosított tófelületek vannak, méretüket tekintve másfél-kétszeres Pécsi-tó paraméterekkel. A területek megszerzése után megvalósulhat egy olyan „víziváros” üdülőközpont és látványosság, mely nem a tóra épül, mégis zöld beruházás, nem a beton a fő építőelem. Példát mutat ország-világnak, hogy a 21. század cölöptechnológiája rokoni fokon köszön vissza a sok száz évvel ezelőtti velencei cölöpökre épült város elvi hasonmásának. Az apropót az adja, hogy az üdülőváros útjai kiásott medrek és lagúnák sokasága. A projektötlet nevét is így gondoltam ki: „Víziváros Pellérd Velencéje”. Óriási kihívás, óriási munka , melyet megelőz egy mértékes hatástanulmány. Abban is szerencsések vagyunk, hogy egy pellérdi magyar–német vegyesvállalat könnyűszerkezeti panelelemek gyártását is ide telepítené. A tavak keleti területének más célú hasznosítása egy 10-12 vízi sportot magában ölelő vízi sportkomplexumot teremtene. Vizünk van elég, úgy felszíni, mint felszín alatti. A környezet vízbázisra épül, a víztisztító állomás kétpercenként enged szabadjára egy köbméterméter tiszta vizet. Szurkoljunk, hogy ez a nagy álom megkapja a kellő és megérdemelt támogatottságot.

Bölcsőde

Az iskolaközpont és a település kapcsolatáról milyen információval tudna szolgálni?

Van Pellérden egy iskolaközpont, az épület szolgalmi idő utáni használatából sportcsarnok szinten szabad lehetőséget kaptunk, a sportegyesület, mint kedvezményezett ennek élvezője, pontosabban azok a gyermekek, gyerekeink, akik a sportkör égisze alatt töltik szabadidejük ezen részét. Az önkormányzat jótáll az egyesületi sportfoglalkozások minden költséghányadában, ezzel is segítve a közös működtetés részét. Az iskolával, igazgatójával és tankerületi vezetőjével napinak mondható és konstruktív a hivatali és polgármesteri kapcsolat. Köszönjük a Pellérdet választó tanároknak, hogy gyermekeink mindennapi tanításában a településünket választották munkahelyükké. A képviselő-testület segítő jobbja az iskola irányába megkérdőjelezhetetlen.

Sok a városból kiköltöző, Pellérdet jövőbeni otthonának választó család. Milyen üzenete lenne számukra?

Mi, pellérdiek nagyon szeretjük a békés napokat, a barátságot, a megértést, a közvetlenséget. Örömmel fogadjuk és tisztelettel élünk a településünkre költözőkkel, ha tehetjük, előre köszönünk a tisztelet és közelség jeléül. Gyermekeinket is erre tanítjuk, nálunk falun ez teljesen természetes és normális. Vannak szokásaink és hagyományaink, amihez többé-kevésbé ragaszkodunk. Abban kérjük az itt letelepedőket, hogy a falu jellegből adódóan próbáljanak maguk is részesei lenni a mi nem bonyolult szokásainknak. Szeretjük a tiszta szót, az őszinte mondatokat, a kimondott gondolatokat. Szeretjük a pozitív hangulatkeltést, amit úgy hívnak, hogy szórakozás és társas, közösségi együttlét. Viszont: nem szeretjük a negatív hangulatkeltést, a botcsinálta és felelőtlen vádaskodásokat, mert az tiszteletlenül fáj a sértettnek és tiszteletlen a sértő tollából. A településünk szeretete, békessége mindenek feletti.

Milyen a kapcsolat a kistérségi településekkel, azok polgármestereivel?

Kötelezően ellátandó feladataink dolgában 39 település alkot Péccsel egy agglomerációs társulást. Takarékos gazdálkodással sok év alatt jelentős fejlesztési tartalékot tudtunk képezni pályázati önrészhez, illetve önerős fejlesztéshez. Az elmúlt ciklusokban egyetlen ellentétes döntésünk nem született, becsületes és felelősségteljes polgármesterekkel dolgozhattam együtt. Mindig prioritást élvezett egy település fontossági igénye, mindig ki tudtuk várni a saját települési sikerünk idejét. Öröm volt így dolgozni egy munkaszervezetben, a települések egymás rendezvényeit örömmel látogatják.

Milyen a helyi civil társadalmi, kulturális, hit- és a közösségi élet itt Pellérden?

Éves szinten több tucatnyi rendszeresen visszatérő, ismétlődő rendezvényünk van. A település a költségvetésében jelentős támogatást nyújt a társadalmi szervezeteknek, kluboknak, egyesületeknek. Működik egy aktív kulturális bizottság, mely az események koordinátora. A civil szervezetek jelentős munkával járulnak hozzá a közös sikerekhez. A hitélet példaértéken képviseli Pellérd katolikus és református közösségét. A helyi gazdasági élet szereplői önzetlen segítséggel támogatják a falu rendezvényeit. A hatékonyan működő polgárőrség és a környezetére gondos horgászegyesület is tudja a feladatát. A sportegyesület a fiatalok felkarolásában szorgoskodik.

Iskola

A rövid távú tervekről esetleg egy rövid felsorolásban kaphatunk ízelítőt?

A közeli években épülhetnek a faluközponti buszmegállók, a meglévők átépítése is reális terv. A Trilak csarnokból egyszer majd egy kétszintes sportcentrum lesz, tucatnyi sportnemmel. A Gombák gasztrogombával és gombaszínpaddal bővül, igazi péntek esti irodalmi-zenei és gasztronómia estekkel zárva. A tó szigetét rózsák szigetévé tesszük, a millenniumi parkot aradi vértanúk emlékhellyel áldjuk meg, egy szoborpark is megvalósulhat a közeljövőben. Átalakul a kastélypark szinte minden pontján, óriási és modern játszótér épül, barlanglelátó és egy tematikus ház, mely napi nyitvatartással várja a halat, madarat kedvelő virtuális teret Matula bácsi Tüskevárát megidézve. Illemhelyekkel, ivókutakkal, okos paddal, kamerarendszerrel és teljes éjszakai közvilágítással csalogatva ki a sétáló és szerelmes párokat. A kutyusokról sem feledkeztünk meg egy praktikus futtatóval. Nem mondtunk le az idősek napközi gondoskodó otthonáról, nem mondtunk le az óvoda emeleti beépítéséről, de járda, utak és szélesített útkereszteződések is készülnek.

A település hosszú távú jövőjéről, bővüléséről mi az elképzelése?

A lakóterületek nagyszámú bővülése 2026 után várható. Esetleg 10-15 év távlatában a kisvárossá válás valószínű elkerülhetetlen, viszont semmiképp nem kívánunk egy nagyváros hozzácsatolt peremkerülete lenni. A vidéket, a falut, a települések igényeit pályázatokkal segítette az állam, a kormány, a jövőben is élni kell a lehetőségekkel. Polgármesterként kívánok mindannyiunknak eredményes és sikeres éveket. 

Egy kedves idézettel zárnám a beszélgetésünket:

Minden embernek egész életében négy irányba kell nézni.
Előre, hogy tudja hová megy.
Háta mögé, hogy emlékezzen, honnan származik.
Lefelé, hogy senkire ne taposson.
Végül oldalra, hogy lássa, ki van mellette, ki a segítő, támogató barátja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában