Projektek finanszírozása

2018.01.09. 11:58

Magyarország az uniós átlag fölött van a támogatások lehívásában

Jó ütemben folyik az uniós támogatások kifizetése, a tavalyi évben, december 31-ig 2488 milliárd forintot fizettek ki a pályázatok hazai nyerteseinek, ebből az év végéig több mint 900 milliárd forint már megérkezett Brüsszelből – mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kedden.

Hangsúlyozta: az uniós pályázatok utófinanszírozottak, a fejlesztésekre a forrásokat először a saját költségvetésükből fedezik a tagállamok, de Magyarország az uniós átlag fölött van a támogatások brüsszeli lehívásában.

Az államtitkár kiemelte,

a kormány az előlegszabályok könnyítésével azt kívánta elérni, hogy a vállalkozások, illetve a közszféra kedvezményezettei minél nagyobb előleget megkaphassanak, így biztosított legyen a projektek finanszírozása, befejezése.

A kormány tisztában volt azzal, hogy a szabályok megváltoztatása egyben az uniós kifizetések későbbi beérkezését jelenti, mert azokat csak a fejlesztések előrehaladásával párhuzamosan, akár több év elteltével utalja át Brüsszel. A stabil magyar gazdaság azonban lehetővé teszi, hogy a jelentős időbeli eltérés ellenére a hazai költségvetés finanszírozza a szükséges összeget, az uniós pályázatok kifizetései miatt nem éri hátrány az államháztartást – emelte ki Vitályos Eszter.

Felidézte, a kormány fejlesztéspolitikai célkitűzése értelmében Magyarország a 2014-2020-as uniós költségvetési periódus minden pályázatát meghirdette 2017. március 31-ig.

Az összes operatív programban – a halászati kivételével – a teljes költségvetési keret 85 százalékát már odaítélték a sikeres pályázóknak. A kormányzat 2064 és 2700 milliárd forint közötti kifizetést tervezett tavaly év végéig, a 2488 milliárd forintos kifizetéssel ez is teljesült – emelte ki Vitályos Eszter, „sikersztoriként” értékelve a kifizetések állását.

Hangsúlyozta azt is, Magyarország negyedévente küld költségnyilatkozatot Brüsszelbe, folyamatos az elszámolás, a projektek előrehaladásával, tényleges teljesítésével folyamatosan lehet lehívni az uniós forrásokat.

Az államtitkár bízik abban, hogy nem sokkal 2020 után a teljes uniós támogatási keretet megérkezhet, de szavai szerint ez ugyanakkor nagy nyomás a pályázatok nyerteseinek is.

Vitályos Eszter az idei év legnagyobb kihívásának nevezte, hogy a projektek minél előbb befejeződjenek, megtörténjenek a tényleges teljesítések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában