2014.03.11. 17:02
A Pécsi Kesztyű Klaszter elnöke szerint együtt van esély
Magunkon is segíthetünk, nem szabad folyton arra várnunk, hogy hátha jön valaki, aki segít rajtunk. Magunk is tehetünk azért, hogy itt, helyben jobb legyen az életünk. Ehhez azonban össze kell fogniuk azoknak, akik képesek értéket teremteni, véli Marczi Gábor, a Pécsi Kesztyű Klaszter elnöke.
– Jó Pécsett élni. De én ezt úgy is mondom, hogy pécsi kesztyűt másutt nem lehet gyártani, az a 150 éves kultúra, az a minőség, amely beépült, beivódott az itt élő emberek, kesztyűs szakmában dolgozók tudatába, érzékeibe, ma nincs meg sehol másutt. Pécsi kesztyűt gyártani tehát nem csak amiatt lehet ma kizárólag Pécsett, mert ez a város neve. Az is különlegessé teszi ezt a szakmát, hogy itt nyolc-tíz kesztyűs cég él egymás mellett, amelyek többsége kesztyűs családok irányítása alatt áll és tulajdonában van, s ezek egymással versengve, egymást is inspirálják.
– Szavaiból kiérezni, hogy ha nem ebbe a szakmába születik, már nem lenne Pécsett. Helyes ez a sejtés?
– Korábban, amikor a fővárosban, vagy az ország más vidékein élő barátaink meglátogattak, akkor mindig azzal viccelődtek, Budapesttel összevetve Pécset, hogy a mi városunk egy nagy falu. És bár nagyon szerettek itt lenni, imádták Pécset, a programok terén sajnos messze elmaradt a kínálat a fővárositól, azt is mondhatjuk, hogy szép, de unalmas város volt Pécs. Szerintem ez mára nagyot változott, és emelt fejjel járhatunk.
– Minden azonban biztosan nem tökéletes, sajnos, Min kellene ön szerint változtatni?
– Azt sajnos természetesen én is érzem, hogy Európának a legszélén vagyunk, és nem csak a környező országokhoz képest, de az ország több más pontjához képest is nagyon el vagyunk maradva fejlődésben, munkahelyekben és a fizetésekben is, és kissé provinciálisak maradtunk, ami elszomorító. Mindemellett azt gondolom, hogy mi magunk is nagyon sokat tehetünk, tehetnénk magunkért, csak ehhez egy kis szemléletváltásra lenne szükség. Pozitív példák pedig, ha nem is mindig a kirakatban, de vannak előttünk.
– Tudna ilyen példát említeni?
– A Pécsi Kesztyű Klaszter megalapítása és működtetése ilyen pozitív példa, amelyben nagy szerepe volt az Iparkamarának a Magyar Turizmus Zrt.-nek és a Kreatív Ipari Klaszternek is. A Ferencesek utcai bolt pedig kifejezetten jó példa arra, ha kétfajta minőség, érték találkozik, az milyen új értéket hozhat létre, ott a pécsi kesztyűs hagyományok és a Pelényi Margit Ybl-díjas építész közös munkája hozott létre egy olyan egyedi dolgot a városban, amely nélkül ma már szegényebb lenne Pécs.
– Milyen szemléletváltásra célzott?
– A bolt kitűnő példa erre, épp valami ilyesmire utalok, amikor azt mondom, ha összefognának olyan helyiek, akik a maguk területén képesek értékteremtésre, minőséget alkotni, s együtt egy új célért, új értékek megteremtéséért kezdenek dolgozni, abból bizonyosan valami jó sülhet ki. Persze ettől függetlenül mindenki csinálhatja közben a saját dolgát, s majd ha lesz eredménye az együttműködésnek, akkor abból mindenki a maga módján profitálhat. De addig havi néhány órás elfoglaltsággal, némi energiával, és esetleg a vállalkozás bevételeihez képest nem sok ráfordítással együtt, egymásért kellene dolgozni. És eszembe is jutott itt és most egy ötlet, amelyet, mire ez a cikk megjelenik, meg is valósítok.
– Hallgatom.
– Létrehozok a Facebookon egy oldalt, Teremtsünk közös pécsi értékeket címmel. Várom a jelentkezőket.
Nem becsüljük meg értékeinket, de a hőseinket sem
Marczi Gábor szerint probléma Pécsett, amely fejlődésünket, boldogulásunkat akadályozza, hogy nem vagyunk képesek sok esetben saját értékeinket megvédeni, megbecsülni, néha tenni sem akarunk ezért. Szinte nem tudunk mit kezdeni a kiüresedő belvárossal.
A volt FEK épületét például, ahelyett, hogy galambszartárolónak használjuk, be lehetne rendezni egy pécsi kreatív diszkontként, pop-up store-ként, ahol kezdetben, csak ki kellene seperni, festeni, s akár kartondobozokból készíteni a polcokat. Később, ha működik, jöhet a kristálycsillár és a bársonyszőnyeg. És ez a helyzet a Nádorral is.
De hőseinket sem becsüljük. Az, ami Pécsett Iványi Dalmával történt, egy egészen kiemelkedő pályafutás végén, minden pécsi szégyene. Az ő emberi nagyságát azonban csak tovább emelte a szememben, ahogyan ezt a helyzetet kezeli. Ő például – más pécsi értékekhez hasonlóan – kiváló reklámhordozó is lehetne, mégsem látom, hogy ezt felismernék.
Ha pedig mi nem gáncsoljuk el magunkat, mások igyekeznek. Példa a Zsolnay Céh ügye, amit olyan fővárosi dekorosok akasztottak meg, akiknek nem szólt a pályázat. Megjegyzem, a bírált logópályázatra érkezettek, és a viccből készültek közt is voltak használhatóak.
