2004.10.15. 14:04
Hírsáv
Bombariadóval fenyegettek a gyerekek
Elfogták Debrecenben azt a két gyereket, akik tegnap bombariadót jelentettek be telefonon. Felhívták a megyei főkapitányság ügyeletét azzal, hogy az Eötvös Utcai Általános Iskolában bomba robban. Bombát nem találtak. (szl)
Újabb pedofil Budapesten
Lebukott a fővárosban egy újabb pedofil. A 36 éves Sz. Z. Ferenc 2003 tavaszán az internethálózaton keresztül postai utánvéttel kiskorú személyeket ábrázoló pornográf felvételeket rendelt, illetve lakásán tartott. (jj)
El akarta venni a rendőr pisztolyát
Előállították a 25 éves N. Rolandot, mert a XXII. kerületi Brassói utcában a vele szemben magánlaksértés miatt jogszerűen intézkedő rendőrtől el akarta venni a pisztolyát. (ned)
Harminc festményt lopott egyszerre
Keresik a 44 éves G. Sándort, mert betört egy VII. kerületi lakásába, és onnan harminc festményt ellopott. Ezek közül hetet a Podmaniczky téren megtaláltak az elkövető autójában. (szl)