A hazudozás magasiskolája

Nem tudom, Önök találkoztak-e már azzal a néhány napja nyilvánosságra került menetrendi tervezettel, amely rövidesen életbe lépne, és amiből jól kiviláglik, hogy az Orbán-kormány a vasúti közlekedésben is „forradalmi” változtatásokat hajtana végre, már amennyiben ez év áprilistól a Magyar Államvasutak Zrt. 412 (!) vonatot nemes egyszerűséggel törölne a listáról, közel százat pedig az eddigitől eltérő gyakorisággal közlekedtetne tovább. És noha az illetékesek egyelőre nem erősítették meg a „járatlikvidálások” tényét (jóllehet nem is cáfolták), a nemzeti fejlesztési tárcától kiszivárgott információk szerint a szinte minden fronton takarékoskodásra kényszerülő állam valóban ilyen drasztikus lépésekre készül. Ám a történet számomra nem elsősorban emiatt érdekes – különösen, mivel magam meglehetősen régóta vallom, hogy az olyan nagy „pénznyelő” vállalatokat, mint amilyen többek között a MÁV, végre valahára rendbe kellene tenni –, mint inkább azért, mert a mostani kormányzati elképzelések szöges ellentétben állnak azzal a minden racionális változást elutasító, indokolatlan megszorításnak nevező kommunikációval, amit a Fidesz és a KDNP ellenzékben produkált. Ugye, valamennyien emlékeznek még arra, amikor Orbán Viktor és társai nem csupán megbocsáthatatlan bűnnek titulálták, hogy a Kóka János-féle  gazdasági minisztérium 2008-ban bezárt néhány vasúti mellékvonalat, de azzal is riogatták a választókat, hogy ezzel a Gyurcsány-kormány elvágja őket a megfelelő színvonalú élettől. Ám a kérdés nem az, ha utóbbi állítás 2008-ban igaz volt, úgy miért nem igaz most, vagy hogy mi a jó istennek kellett Orbánéknak 2010-ben megnyitniuk a szocialisták által bezárt vasúti (szárny)vonalakat, ha most újra megszüntetik azokat – túl természetesen a Fidesztől ezer és egyszer látott „dafke” magatartáson –, mint inkább az, mennyire is gátolják Orbánékat a jelenlegi terveik megvalósításában azok a hihetetlenül demagóg és populista kijelentések, amelyekkel ellenzékben operáltak.

Nos, ha röviden akarok válaszolni, akkor azt kell mondanom: semennyire. Semennyire részint azért, mert ahhoz, hogy a Fidesz politikusai akár csak egy nagyon kicsit is elpiruljanak az ellenzékben és a kormányon tanúsított magatartásuk között feszülő, enyhén szólva is igen súlyos ellentmondások miatt, nem olyan teflonszerű arcbőrrel kellene rendelkezni, mint Lázárnak, Szijjártónak, Selmeczinek és a többieknek van, részben pedig azért, mert a Fidesz szimpatizánsai nem veszik észre – pontosabban: valamiféle rossz értelemben vett lojalitás okán nem hajlandóak észrevenni –, hogy számos kérdésben csúnyán becsapták őket. Ott van – egyebek mellett – a Bokros Lajosék által bevezetett tandíj esete, amit villámgyorsan elsöpört a Fidesz által keresztülvert úgynevezett „szociális népszavazás” (noha a diákoknak havonta csak 2000 forintot kellett volna fizetniük, amely összeg akkoriban is jelentéktelennek számított, míg a jövőben Orbánéknak „köszönhetően” egy-egy egyetemi-főiskolai félév akár több százezer forintot is kóstálhat), hogy a most halálra ítélt vasútvonalak imént említett históriájáról már ne is beszéljünk. Tette mindezt a Fidesz kisszerű önös érdekektől vezérelve: csak azért, hogy a szocialista kormányok tekintélyét amortizálja, no, meg persze, hogy önnön választási esélyeit növelje, az olyan intézkedéseket is képes volt pillanatnyi tétovázás nélkül fölöslegeseknek és kártékonyaknak bélyegezni (mást sem hallottunk tőlük, mint hogy a megszorítások sehová sem vezetnek), amelyek pedig az ország javát szolgálták volna, s amiket most Orbánék maguk is kénytelenek bevezetni. E farizeus magatartásnak azonban – legalábbis egyelőre – semmiféle politikai következménye nincs, hiszen a Fidesz választói a még oly nyilvánvaló és arcpirító hazugságokat is hajlandóak egyetlen szó nélkül lenyelni, ezzel pedig a jövőbeli, hasonló magatartásnak „megágyazni”. Na, szóval a (fülke)forradalmi kormánypárt megnyugodhat: a népbutítás változatlan lendülettel folyhat tovább.