2014.04.07. 14:24
Szombatig bizonytalan marad a kétharmad
A budapesti 15-ös választókerületben 22 szavazattal vezet a Fidesz-KDNP, és még 2000 szavazat vár a szombati számlálásra.
Kétezer, eddig fel nem dolgozott egyéni szavazat dönthet arról, ki lesz a következő négy évben a XVIII. kerületi székhelyű, 15-ös számú egyéni választókerület képviselője: a Fidesz-KDNP-s Kucsák László vagy Kunhalmi Ágnes, a baloldali összefogás jelöltje.
Az országos szinten legszorosabb verseny közvetve érintheti az országgyűlési választásokat nagy fölénnyel megnyerő Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados országgyűlési többségét is a következő parlamenti ciklusra.
A választókerületi eredmények 98,68 százalékos feldolgozottsága mellett a Fidesz-KDNP színeiben induló Kucsák László 20.104 szavazatot kapott, míg az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP jelöltje, Kunhalmi Ágnes 20.082-t, így a különbség mindössze 22 szavazat. Az országban ez a legszorosabb eredmény az első két jelölt között.
Arra azonban, hogy kiderüljön, ki kapja a mandátumot, még várni kell szombatig, ugyanis várhatóan akkor bontják fel a szavazókörben a szavazás napján lezárt urnákat. Ezek az urnák ugyanis arra várnak, hogy megérkezzenek az átjelentkezéssel, illetve a külképviseleteken szavazók voksai.
A Nemzeti Választási Iroda oldalán közzétett tájékoztatás szerint pontosan 2000 fel nem dolgozott szavazaton múlik, melyik jelölt nyeri a versenyt, azaz ki kaphatja meg a képviselői mandátumot.
Miután az átjelentkezés és a külképviseleti szavazás voksai megérkeznek és azokat bekeverik a szavazókör szavazatai közé, a szavazatszámláló bizottságnak meg kell állapítani a szavazás szavazóköri eredményét, ez várhatóan szombaton történi. Az eredmény ellen azonban még jogorvoslattal lehet élni.